Mindig várakozással tekintek elébe, ha valamilyen nem tisztán amero-européer filmalkotást nézhetek meg. A szóban forgó film Fatih Akin török származású, de Németországban élő rendező műve.

A film két - látszólag független szálon futó - történettel indít. Ali török származású brémai öregember, aki özvegyként tölti nyugdíjas éveit. Egy bordélyházban megismeri Yetert, a szintén török örömlányt. Felajánlja neki, hogy költözzön hozzá, cserében eltartja. Ali fia, Nejat, aki tanárként dolgozik, elsőre kicsit furcsállja apja döntését, de elfogadja, sőt "szíve választottját" még szimpatikusnak is tartja. Ezt az öreg is észreveszi, féltékenységével mérgezi környezetét. Ráadásul a nő hiába szeretne családtagként élni új helyén, Ali egyre inkább tárgyként tekint rá, a konfliktus hamarosan tragédiába torkollik. A történtek után a fater a dutyiba, fia Törökországba utazik.

A következő történet már Isztambulban játszódik. A globalizmus ellen és a női és társadalmi egyenjogúságért tüntetnek. Ayten, az ellenállás tagjaként sikeresen elmenekül a rendőrök elől, de elvesztett mobiljának köszönhetően személyazonossága kiderül, így távozásra kényszerül az országból. Németországba szökik, és egyúttal megpróbálja megtalálni az anyját, aki tudomása szerint szintén ott él. (Egy pillanatra láthatjuk is majd a két szálat nagyon közel futni egymáshoz.) Találkozik Lottéval, a német egyetemistalánnyal, aki befogadja és érzelmileg is közel kerülnek egymáshoz, amit a lány anyja nem néz jó szemmel. Talán pont ez vezet később ahhoz, hogy Aytent a rendőrség bekasztlizza és mivel illegális bevándorló, kitoloncolják. Lotte úgy dönt, hogy utánamegy Törökországba és megpróbálja kiszabadítani.

Ekkor a két történet elkezd egymásba folyni, de hogy ez hova vezet, azt már nem árulom el, mert ez is csak egy olyan film, amit érdemes megnézni. Kiemelném a nagyszerű színészeket és karaktereket. Nagyon érdekes az utcalány megjelenítése is, akit a film elején még csak közönséges lotyónak látunk, később mégis nőként tekinthetünk rá. Érdekessé tette a filmet a térben és időben való ugrálás, mégsem érzi azt a néző, hogy követhetetlen az egész, és szerencsére a lezárást is nagyon ötletesen oldja meg a rendező. Nekem bejön, ha van egy csipetnyi fekete humor, amit jelen estben a reptéren az ellentétes irányba guruló koporsók formájában ültetett be a rendező. Ügyes!