Kinek mi, nekem ez is, az is volt. Jóideje keresek valami jobbféle rézmadzagot a kisebb hifihez, de nem tolongtak az ajánlatok. Nyilván fillérekből akartam megúszni, erre a cuccra sose költöttem komolyabban, inkább a lepattanót kapta meg mindig. Aztán egyszer utambaakadt Trane kolléga hírdetése, aki valami Hitachi madzagot árul, de azt írja, partiban van az olcsóbb AN és Kondokkal (ezen értsd a hangfaldrótból készítettet). Az ilyen dolgokat igen erős fenntartással kezelem, de Trane az a fiú, akit álmából felketve, mutatsz neki egy AN készülékbelsőt és köpi, hogy mi hibádzik benne, vagy éppen rendben van, szóval olyan mindenes infóbank.

A vicc a sztoriban, hívott is, hogy van neki jó madzagja, próbáljam ki, így egész hamar beindult a gépezet.

Mi ez a drót? Én is gugliztam, és dobott hazai találatot is:

"...Akik nem ismernék ezt a kábelt, azoknak röviden:

a 80-as évek közepén kezdték árulni, és ami egyértelműen híressé tette és megkülönböztette a piacon a többi OFC kábeltől, az a Hitachi cég által még 1975-ben kifejlesztett speciális gyártási technológiával kialakított Linear Crystal szerkezete volt.

A valamikori HIFI Magazin (1985/2 – HFM 18.) anno a következőket írta erről a technológiáról:
"...szintén a Hitachi Cable adataira, illetve a hangszedő-szakértő
van den Hul tapasztalataira hivatkozva Martin Colloms cikket írt az új
kábelgyártási technikáról, amelynek az a lényege, hogy különösen
finom, "oxigénmentes" rezet használnak, azt viszonylag nagyméretű
kristályokká alakítják (LC, azaz Linear Crystal technika), s ez képezi
aztán a kábelgyártás alapanyagát. A Hitachi és más japán cégek
állítása szerint az ilyen kábel bármiféle analóg jelet hűségesebben
visz át, mint a hagyományos kábeltípusok. Mind többen és mind több
célra használják az LC-kábeleket, nem csupán az egyes készülékek
(közéjük értve a színes tévét) összekapcsolására, hanem a készülékek,
sőt, akár a keresztváltók kábelezésére is. A Sony Esprit erősítőkben
pedig a nyomtatott áramkörök fóliái is LC-rézből készültek." 

Ami biztos, a sok szóbeszéd, hogy vdHul is átvette a technológiát, stb... abban lehet valami, de eleve a csatalkozók bekötése is ugyanaz, mint pl az AN, vagy Kondo madzagoknál, miszerint az árnyékolóharisnyát az egyik végen leforrasztják a földre, míg másik végén szabadon áll. Elvileg a rajz jelzi az irányt, nálam nem minidg úgy szólt jobban, ahogy a nyilazás mutatja, de ezt tudjuk, nem aranyszabály, próbálni kell. Az egyik irányba kicsit forszírozattabb, bár elsőre ez tűnik jobbnak, nem ez a jobb iránya.

...

Trane mester két verziót adott kölcsön, SAX-102 és a bratyó, ami ránézésre bőven vaskosabb SAX-112 (van még hangfaldrótja, de azt nem kértem kölcsön, az van KSL). A megmérettetés a felhasználás helyszínén esett meg, a kisebb rendszeren. Akai DVD és a TMP ANT közé került be először a kisebb. Az áldozatom a frissen bezsebelt Body Count 1993-as kloncertje, aminek sorlemezét a budapesti koncert után halottá nyilvánítottam. Annyira nem egyszerű a sztori, mert a CopKiller c nóta miatt tiltólistás lemez lett, a Discogs se nagyon engedi forgalmazni, bár néha-néha valahogy becsempésznek belőle egyet-egyet a placcra. Persze az eszetlen zúzás nem tör ránk pókharapó pontossággal, mert kicsit kalóznak tűnik az egész, amiről még akkor nem is gondoltam, hogy eldönti a 102 vs 112 kérdést.

A 102 betéve a rendszerbe azonnal kipótolta a 2ezres Hama hagyta lyukakat és nem fulladt, mint az ezüstkábel. Abszolut jól illeszkedett a full KSL kábelrendszerbe. Csereberéllni kezdtem és a 112-es bratyó mindent pontosabban hozott, de valahogy mégis a kisebbet éreztem szórakoztatóbbnak. Ami döntött a 102 javára, hogy ezen jobban lehetett érzeni a felvétel kalóz voltát. Ez akkor derült ki, mit is kellene, amikor bepróbáltam a nagy rendszerbe (a lemezt). A kisebb kábellel a kapott hang jobban emlékeztetett a nagy rendszer hangjára. Persze, előkerültek művészibb lemezek is, főleg Lou Reed, ahol Fernando Saundersnek van egy két igen erős villantása (Montreaux jazz fest). Ott már nehezebb dolgom volt, mert míg a 102 olyan kicsit elkenősebb, de valahogy mégis nagyon egyben van, addig a 112 sokkal analitikusabb. A kicsi olyan távolabbról figyeli a történéseket, a nagyobb közelebbről, sokkal analitikusabban, de nem válik technicistává. Ha 20szor nem cseréltem, egyszer se. Szívem szerint mindkettőt kérném és váltogatnám kedvem szerint, de ennyit nem akarok költeni. Ja, feltűnt?! Az már nem is kérdés, jó e, az a kérdés, melyik a jobb az adott rendszerben. Az a vicc, ha csak az egyiket adja ide, lecsapok rá. Így, hogy lehet válogatni, döntsd el, melyik a jobb, az első, vagy a második szériás Audio Innovations Alto?

Többnapos tanakodás után úgy döntöttem, a kicsinél maradok, engem megvett.

...

Persze, még nálam van a nagy is és kiv voltam, mit tud a nagy rendszerben. Sajnos réz KSL-em nincs, így jobb híján egy elég vad teszt következett.:

- Audio Note AN-S (ezüst, nagyon régi verzió, de jó hang)

- Hitachi SAX 102

- Hitachi SAX 112

- Kondo KSL LP (legelső verzió, amire csak az van írva: KSL)

Ez aljas dolog volt, mert az urbanLegend a Kondo rezekről szól, de nincs. Ami érdekes és gyorsan lelövöm, első helyezett a Kondo LP, majd nincs második és harmadik se, ha nagyon szigorú vagyok (Az LP nagyon jó kábel, szinte tökéletes természetesség). De itt beindult a két Hitachi versenye. Az átírt szabályok és persze frekvenciamenet, felbontás, stb... között a SAX-112 alaposan elpicsázta a kisöcsit. Nem volt azért véres a játék, de itt a 102 esetén azt éreztem, hogy kb 30Hz környékén a frekimenet elkezd halványulni és egy ilyen átvitellel bíró rendszeren ez hülyén jön ki. A hang vesztett a monumentalitásából, ami a kis rendszeren nem érdekes, hisz a hangsugárzó se tud lemenni ennyire, itt érezhető hátrányba került. Előző napi, kisrendszeres produkciója (112-nek) is átalakult komplex, kiegyensúlyozotabbra, ahogy azt a 102-es teszi a kis rendszerben. Mindenesetre a matek rendben van, a nagyobb madzag jobb, de vigyázni kell a választásnál, mert kisebb átvitelű rendszerekben a 102-es kábel letesz az asztalra egy kerek, készterméket, ami illik a kisebb rendszerhez és le is tudja sugározni. A nagy kábelt ide bedugva olyan érzésem volt, az közvetítené a teljes zenei anyagot, de a hangsugárzó frekikorlátja levágja alul és felül, hiányzik a komplexitás a műsorból.

Az AN-S se szerepelt rosszul, bizonyos zenéken az LPhez képesti hiányosságokat hol ennek tudtam jobban elnézni, hol a 112-nek. Az AN-S ezüst, ezt nem tudja letagadni, de néha kicsit jobban odacsaphatna. A SAX-112 réz, ezt nem tudja letagadni és néha lehetne ezüstebb. A 102-estől viszont itt jobb volt.

Ezer dolog van még biztos, amit elfelejtettem, de az biztos, hogy Trane nem beszélt hülyeséget: ezek jó madzagok. Jobb híján csak az LP-vel tudtam összevetni és az más géposztály, de innen nézve is azt tudom mondani, bőven benne van a lehetőség ezekben a madzaggokban. Szépen, muzikálisan kommunikálnak, nem punnyadnak, de nem is visítanak és ami fontos, jól illeszkednek Kondo/AN szettekhez. Kisebb rendszerekben a 102, míg komolyabb felbontással bíró rendszerekben a 112 igazi bestBuy vétel ennyiért!