Nemrég írtam, hogy a legjobb sztorikat az élet szüli. A fene gondolta volna, hogy ilyen hamar újra megajándékoz egy élménnyel. Másik bevezető az is lehetne, hogy jó ideje gondolkodom azon, írni fogok elfeledett készülékekről, amelyek mai napig röhögve megállják helyüket a "High-End"(erre még visszatérünk) rengetegben.

De végül is, ne várjunk ezzel a high-end mizériával. Hosszú évek óta keresik, mit is jelent. Szerintem az egyik legnagyobb hülyeség ezen vekengeni. Alapvetően úgy gondolom, a marketing szülte a kifejezést, hogy az adott gyártó, de inkább kereskedő meg tudja különböztetni portékáját a konzumhifitől. Ezek afféle ráaggatott dolgok, amit ha úgy tartja kedvem, indokoltnak érzek, ha úgy tartja, nem. Alapvetően, talán már tekinthetem a rendszeremet a köz értelmezése alapján high-endnek, mégis egyszerűen hifinek hívom. "Kikapcsoltad a hifit?" és hasonló mondatoktól zeng a ház felénk. Még néha azt is belököm, gondolom a régi beidegződés alapján, hogy "magnót hallgattam", holott egy nemrég eladásra szánt A77-esen kívül magnó az elmúlt 5évben nem járt a házban. Persze van az a fórum, ahol teljesen elfogadható, urambocsá szinte kötelező a megkülönböztetés miatt, de akkor se azt értem high-end alatt, amiről az egyik  Lizard Wizard videón a szemüveges csávó beszél. Óriási tévedés a high-end audiót összekeverni a luxuscikkekkel, sznobkodással, egyéb majomkodással. A high-end egyfajta hozzáállás, mind a zenehallgatáshoz, mind az élethez. Nem is csoda, amit a -méltán így nevezett- HighEndShown lehetett tapasztalni, miszerint a szerény megjelenésű ám halló látogatók hetvenszer high-endebbek voltak, mint jó pár a Giafranco Ferré hemügében portyázó, értőn bólogató, vagy éppen fújoló kényszerhájendista(akinek nem inge... :) ). A high-end audió valahol számomra azt jelenti, minden, ami azon elven lett válogatva, hogy a lehető legjobb minőségben tudjam hallgatni kedvenc(és nem a hifisták által kedvelt) lemezeimet. Persze ez minden rendszerre ráhúzható, hisz mindenki a saját "döntése" alapján vásárol és hallgat, azért szerintem érezzük, hol a határ. Egyszer megfogalmaztam itt nemrég, hogy a high-end az,ami jól szól. Em kolléga ezt kommentálta, bár nem tudom, cinikusság volt-e a mondatában, vagy sem, ezt a dolgot ettől függetlenül mai napig tartom. Aztán persze vannak még high-endebb és még high-endebb rendszerek. A tökéletes és megrengethetetlen high-end fogalma, ahol már nem érdemes tovább mászni, lévén az oszlop vége, valahol Kürthy Tominál van, de ha belegondolunk, Ő is csak a kedvenc lemezeit akarta hallgatni, megfelelő minőségben. És ez a minőség az egyszerűen megszólaló, torzítatlan zene, illetve az általa közvetített emóció. Egy rendszer erre mennyire képes, beszélgethetünk arról, mennyire jó. De ne essünk abba a hibába, hogy ez mindig megfeleltethető lesz a befektetett mannyval. Történetesen egy jól válogatott, vérolcsó hifi lehet kiegyenlítettebb hangú, mint egy rosszul válogatott, veszedelmesen drága. És itt jön el a vintage hifi ideje, amikor ár-érték arányokról kezdünk beszélni ,illetve homogén rendszerről. Számtalan levelet kapok mai napig (annak ellenére,hogy elég erősen áteveztem a valamikori olcsó használt hifik eladásáról a magsabban árazott termékek vizére) amiben azt kérdezik, "ennyi és ennyi pénzem van,mit vegyek". Bármi hülyén hangzik, a készülék/30.000HUF szinten már kifejezetten hallgatható rendszereket lehet összeválogatni az "ócskapiacon". Persze ebből még senki ne gondolja, hogy valóban jobb rendszere lesz így, mint pl egy Audio Innovations Alto, mert nem, de fogja tudni hallgatni. Továbblépés -idővel és pénzzel- kötelező!!! Mai bejegyzés tárgya a teljes véletlennek köszönhetően került elő egy garázs mélyéről. Régi ismerősöm, akik még a "hőskorban" egészítették ki/keresték azzal kenyerüket, hogy kisteherautóra lapátolták a Németországban megunt hifit, mai napig tartják a kapcsolatot. Ezek az emberkék jó húsz éve már kijártak, a köznyelven elterjed nevén "lomizni". Néha kifejezetten nagy hal akadt a horgukra, főleg ha valaki nem konkrétan a lomok között turkált, hanem célirányosan ment olyan boltokba, amelyek arra szakosodtak, hogy még kifogástalan állapotú, ám már megunt hifit, olcsón elindítsanak a keleti végekre. Ezek között voltak NAGY VASAK. Ezeket a hifiket nem is kaptad meg a zsibiben, vagy a Király utcán, hanem valaki olyanhoz vándoroltak, akik már a név, típus beolvasása után, azonnal lefoglalták telefonban. Így hallgattam meg annak idején az első komolyabb darabokat, mint McInthos, Copland, Conrad Johnson, de számos reVox, Naim és egyéb nívós régi készülék került elő. Ne beszéljünk arról a kb száz NAD3020-ról, ami segítségemmel talált itthon új gazdára. Nemrég egy ilyen ismerősöm hívott fel, hogy Epicure hangfal. Nem tudja a típust, mert valami őrült lefestette feketére,de mindent lekent rajta. Magát a céget ismertem, de így nehéz volt beazonosítani. Küldött képeket és lázas keresés indult a googleval, de elég reménytelennek tűnt,mígnem egyszer ide tévedtem. Persze még a dobozt nem láttam, csak néhány elég rosszul eltalált képet, így nem volt biztos, hogy tuti jó helyen járunk e, de úgy tűnt, meg van a kis piszok. Persze a sztori története, hogy Kalmár Gabi, aki ex-Merlin kukta(CsI), keresett valami olcsó, de hallgatható dobozt, afféle n-edik rendszerbe egy ezer éves, csöves HeathKit erősítőhöz. Gábor azon emberek közé tartozik, akit nem kell győzködni, ha valamire azt mondjuk, hogy jó, akkor az jó :P ;-). Apró cinizmus után folytatva, megkért, hogy hallgassuk már meg, vajh van e benne potenciál. És eljött a nap, merthogy kifejezetten lusta vagyok. Valahogy lusta vagyok a témában moccanni. Olyan jóleső érzés, hogy otthon van a motyó és nem viszket a seggem,mert -lásd előrébb- kiegyenlített és boldoggá tesz. Talán ezért van az is, hogy a halfnote-ra kifejezetten rapszódikusan írogatok, hol eltűnve, hol kicsit előkerülve. Havert felhívom, porolja le, mert megyünk behallgatni. Mit is mondjak. Be volt kötve a garázsban, minden faltól elhúzva legalább  egy méterre, elé volt kötve egy régi marantz(rosszabb fajta. nem vintage,ócska) erősítő és egy ES régebbi Sony CD player. Tyúkbelek számomra teljesen idegen, inkább szőlőlugas kötözésére ajánlott, vagy ruhaszárítónak, de azért vezette az elektronokat. Bűn xar volt. Valamit sejtetett, de nagyon erőteljesnek hatott a prezensze. Hifiskedve a tere baromi jó volt és az énekhangok artikuláltak,levegősek, de veszedelmesen torz. Tekertük, forgattuk, de istennek se lett jobb. Kezdtem megijedni, hogy a megérzéseim már nem a régiek és értetlenül álltam a jelenség előtt. Ekkor jött a szikra, hogy kössünk elé egy NAD3020-at. Az se tett boldoggá, de icipicit jobb lett. Nagy levegő és telefon minimalistnak. Épp ráért még vagy húsz percig, így azonnal csomagtartóba vágtuk a tornyokat. Felcipeltük a negyedikre, ahol röhögve nézegettük, hogy egy söralátétet valamikori gazdája fixre applikált az egyik doboz tetején :) A fekete festése borzalmas és ráadásul fogott is, he megizzadt a kezed, márpedig a negyedikre felcipelve beza megizzadt, mert -a régi jó szlogen- ebben még volt anyag. A doboz elég érdekes elrendezést mutat(persze beazonosítottuk, hogy ez a MicroTower-2). Két-két magas illetve mélyközép-sugárzója van, amelyek típusonként egymásnak háttal helyezkednek el. Ha ez érthető. Szóval ha az egyik magas előre sugároz, akkor a másik hátra és a mélyközepek oldalra,mindkét irányba. Az elrendezés fura, de az MT1 jelű dobozban található két szélessávú kifejezetten a FAL dobozok elrendezését idézi, így még mindig bizakodunk. Minimalist rendszerével nincs sok gondunk, mert az egy szál drótját elég könnyen átkötöttük a Towerbe, bár ez se igaz. Ezekben az időkben (1972-t írunk) magasról xartak még a kábelezésre. Két kis lufax rugós csatlakozó van eldugva a talp rész környékén. Megtalálni is elég volt,nemhogy csatlakoztatni a KSL SPc-ket, merthogy teljes ellátást kapott a doboz. Csak a CD-t engedtük rá, de ez egy nagyon jó CD játszó, így teljesen elég bármit megítélni. Egy kis Bach zongorajátékkal kezdtünk, ala Glenn Gould(csak a múltkor sokkot kapottak kedvéért :) ), amitől első tíz másodperc után leseggeltünk. Még kis ideig hallgattuk, de az idő szűkössége után gyors stílusváltás és a Lou Reed koncert erekbe hatoló, heroinos túlfűtöttségére voltunk kíváncsiak. Odáig hatolt bassza meg! Nem tudott annyira, mint a 47Lab Lens(fél milliós doboz), de baromi jól szólt. Mindene rendben volt és olyat tudott nyújtani ebben a rendszerben, hogy bármikor megelégedéssel dőlsz hátra, ha előtte nem hallottad volna már ezerszer a Lens dobozzal. Hangjának értékét nehéz belőni, de valahova 150-200.000Ft közé tettük, persze merlines léptékkel. Határozott véleményünk, hogy 300-ért is létezik gyengébb hangú doboz a hifi sűrű erdejében, nem is kevés. Ez a matuzsálem nem csinált egyebet, csak zenélt, kifogástalan atmoszférát teremtve. Az a tipikus hang, amikor mindent hallasz részleteiben, mégis tudsz az egész egységére koncentrálni és nem kell azzal vacakolnod, hogy most éppen melyik hangszer hangja jó vagy sem. Árára azért visszatérve, tudomásul kell venni, hogy ez egy régi doboz. Lehet megveszed és fél év után beadja a kulcsot. Nem lehet tudni. Semmit nem lehet tudni. Mi húsz, azaz húsz ezret (20.000HUF) perkáltunk ki érte.