[justify][discogs|q=artist/David+Bowie|format=imageonly] Akik figyelemmel kísérik a lemezmegjelenéseket, gyakran futnak bele olyan korongokba, amelyek mellett amúgy simán elmennének. Ennek több oka van: egyszerűen esélyük sincs, hogy levegyék a polcról – az itthoni lemezboltok többsége egyáltalán nem törekszik arra, hogy a kommersz dolgokon kívül bármit is megismertessen a közönséggel. Másrészt a sok zene miatt fejlődik az emberben a nyitottság. Rengeteg alkalommal találtam kincsekre mások javaslatai alapján, vagy csupán megérzésre vásárolt zenékben.[/justify] [justify]Még az elején leszögezem, hogy senkit ne érjen meglepetésként: szeretem David Bowie zenéjét, a lemezen található dalokat tehát ennek fényében fogom megítélni. Ha igazán korrektül akarnám értékelni ezt a válogatáslmezet, bizonyára megmondó emberesen kisarkítanék mindent, hideg, rendreutasító modorban írnék korongon található dalokról, de hát ebben az esetben ez nincs így. Nagyon nincs. Kissé furcsává teszi az ügyet, hogy a Bowie zenei pályafutásának igazán nagy korszakában nem lehettem jelen, lévén túl fiatal vagyok hozzá, valamint annak, hogy a világ azon fele, ahol most ezt olvassák, Bowie aranykorának idejében éppen azon volt, hogy minél inkább leváljon a tőle földrajzilag nyugatra leterülő térfél történésiről. (A kontrollszerkesztő cinikus megjegyzése: ez mostanra sikerült is) S bár a hermetikus elszigetelődés a popzenében nem annyira hatott, mint mondjuk a gazdaságban, azért bizonyos dolgok jóval kevesebb publicitást kaptak. Így már egészen kis gyermekként a család lemezgyűjteménye között kutakodva keresve sem találhattam Bowie lemezt, a rádióból felvett szalagokon viszont annál inkább. (De akkor ez nem jutott eszembe) Annál nagyobb volt az öröm és a rácsodálkozás, amikor később sorra megismerkedtem a korongokkal, és itt köszönetet kell mondani a X. kerületi közkönyvtárnak is. Ki tudja milyen megfontolásból, vagy kinek a kedvéért, de járatták a furcsa alakú Enemy című angol sajtóterméket is, ahol az egyik számban a valamilyen évforduló alkalmából több oldalnyi anyagot hoztak Bowie-ról. A cikk áttekintő jellegű volt, felölelte a teljes pályafutást és az összes korszakot. Azért az mégiscsak több volt, mint amit a lemezekről megtudhattam. (A Berlini korszak után tartott koncertekről készült fotón a csontsovány Bowie, láthatóan kábítószerek hatása alatt, mindössze egy alsónadrágban pózol a hangfalak előtt. Pókszerű teste bizarrul hat, mintha az egész ember csak két hosszú kézből és két hosszú lábból állna.) A sors fintora, hogy a kilencvenes években eljutott hozzánk is. Akkor már komoly fanklubja volt itthon, van is egy Bowie kötetem otthon, elég gyengécske, de az „életérzést” simán hozza. A Szigeten tartott koncertjén nem tudtam ott lenni. Még ma is fáj. Bowie mindig is híres volt arról, hogy rengeteg feltörekvő zenekarnak adott esélyt a dalival, hogy bekerüljenek a popzene körforgásába. Lásd a Man who sold the world című dalt és annak utóéletét, amit tulajdonképpen a Nirvana vitt világsikerre. Sokan már csak „azt a verziót” ismerik, és eléggé le szoktak törni, amikor felhívom a figyelmüket a dal valódi szerzőjére. Nem lepett meg egyáltalán, amikor a közelmúltban készült át/feldolgozásokat a Rapster összerántotta egy lemezre. Úgy is mondhatnánk, hogy már vártam. A sorozat korábbi részében a Radiohead-del tették mindezt. Lehet, hogy előítélet, de az a lemez, nekem annyira nem keltette fel az érdeklődésem. A zenei kaméleon, aki szinte minden stílusban létrehozott valamit, vagy valamilyen formában beolvasztotta azokat a sajátjába, aki minden stúdiólemezére írt legalább egy világslágert, és aki folytonos megújulásával tett a trendekre, ő maga diktálta azokat, akinek az egész zenei világ irdatlan sokat köszönhet, mára etalon lett a későbbi zenészek szemében. A nevét mégis elsősorban a rock zenéhez kötik, nélküle elképzelhetetlen ez a stílus 1967 és 1980 között. Az ereje úgy tűnik, nem halványul. [discogs|q=release/1399997|format=detailed|align=right] A Life beyond Mars 12 dala a teljes életműből szemezget, érdekes módon majdnem mind feldolgozás (kisebb változtatásokkal egy az egyben eléneklik a nótákat). A rapster elsősorban hiphop-ot soult és jazz-t jelentett meg, illetve mindezek egyvelegét. A többnyire mintákból dolgozó zenész-producereknél szokatlan, hogy nem nagyon nyúlnak bele a zenébe és nem szedik szét darabjaira a dalokat. Minap beszélgettem egy dj-vel, aki elég sok átiratot készít, én azzal érveltem, hogy amiben csak minimális változtatást eszközölnek az eredetihez képest, azt én nem tekintem remixnek, csupán azokat, amelyek önálló szerzeményként is életképesek. Erre a barátom csak legyintett és azt mondta, hogy az általa éppen hallgatott zenében mindösszesen plusz egy sávval van több, mint az eredetiben, de pont az kellett hozzá, hogy eltalálják. Igazat adtam neki. Minden nap tanul az ember valamit. Amikor először hallottam a lemezen található szerzeményeket, rögtön az eredetikhez mértem őket, hiszen eddig csak azok éltek a fejemben/fülemben. S bizony elsőre minden esetben a Bowie által elkészített tetszett jobban, a válogatás lemez lassan elvérzett. A végére ki is kapcsoltam, hát ezt minek, gondoltam. Hiányoltam a tipikus Bowie védjegyet, az erőt és a megszólítás hatásosságát, amiben Bowie tökéletes. Ezek a zenészek nyilván fele annyi mindenen nem mentek keresztül, vagy éppen ellenkezőleg: fele annyi dolog sem történt velük, mint a Fehér Herceggel, ezért nyilván nem is tudnak olyan mély sebeket okozni a hallgatóban. Kicsit mintha a háttérzenének kiváló, ámde szürke és lapos Buddha Bár ömlengése felé menne el az irány. Biztosan mindenki számára ismertté akarják tenni, ezért vizezik fel ezeket a tökéletesség határán imbolygó dalokat, gondoltam, holott tapasztalatom szerint pont a minél erőteljesebb személyesség fogja meg az embert. Amikor úgy érzed, ezt már csak te érted, akkor kell még egy kicsit elmélyíteni. Aztán hagytam pihenni a dolgot, legyen ideje kifutni. És bár teljesen így sem győztek meg, azért egy-két felvillanás erejéig meg tudtak érinteni. Ha mást nem, egy meghallgatást megér a dolog. Nem tudom Bowie hogyan értékeli a saját szerzeményei köré épített számokat, mindesetre kíváncsi lennék rá. Aztán ki tudja? Lehet, hogy ez itt most teljes tévedés. Lehet, hogy csak az én fülem nem áll rá. Túl sok ehhez Bowie, és túl kevesek az alkotók. Mindesetre a rapster-ek mellé soroltam a gyűjteményben és nem a Bowie-k mellé. Ez is jelent valamit.[/justify]