Sűrű volt a téliszünet, ezt el is felejtettem. Semmi extra, csak a lemezjátszóval való szórakozás közepette túl sok esetben került elő a műanyag, mint csillapító. Boltban a tanszeres sorban baktattam, amikor megláttam ezt a fa valamit... Lövésem sincs, mire használják, kb 5-8mm vastag (nem mértem meg) rétegelt lemez. Elég merev, ránézésre egy ANT elfér rajta, párszáz forint, legyen. De akkor már elbóklásztam a vágódeszkák irányába is és szintén párszázért betettem a kosrába egy, ránézésre polietilén szerű műanyagot. Pontosabban, amikor meglett a műanyag, mentem vissza a fáért is, akkor már próbáljuk ki.

Az ANT erősítő eredendően edzett üveglapra van téve, aminek alá van darumázva. A sztoriban hat (6) est volt, amikor az alátétek Darumával és nélküle voltak bepakolva. Nem fogok az egészen végigmenni és a második hármat ki is ejtem, mert Darumával minden jobb volt.

A Daruma + fapolc nagyjából majdnem rosszabb volt, mintha, csak simán letettem volna az erősítőt. Ez a rétegelt lemez inkább torzításokat vitt be a hangba és dög unalom volt. Lemmy is unja a banánt... A gitárok zavarosak voltak és nemigazán volt meg az összhang a játékban. Más lemezt nem volt kedvem elővenni, ezzel is zongorzáni lehet a különbséget. Ha egy rockbanda összezavarodik, az a hifi nincs rendben. Sokan hiszik, hogy egyszerű lehozni a rockzenét, lófütty. A rockkocsmábann, kannásbormámorban kb mindegy, min üvölt, de otthon finomabb dolgokra vágyik a dolgozó és főleg jó időzítésre, mert az ilyen nagytömegű és gyors zenéknél főként az időzítés csúszik el és lesz az egész egy nagy katyvasz (nem csoda, hogy sok hifista menekül a rockzenétől. Könnyebb azt mondani, hogy igénytelen sítlus, mint olyan rendszert összerakni, ami le is tudja játszani érdemben). Na,ezzel a fadeszkával nagyjából a rockkocsmában bömbölő, 40 éves Yamaha receiver + haver építette nyúlkterecből hangsugárzó szint jött elő. Persze, deszkányit jobb a helyzet, de nem fogott meg. Jobb a semmi (alátét).

Műanyag: Érdekes, másabb... nyilván... Csillapítottabb, összeszedettebb, sokkal jobb. Kicsit olyan ezüstkábelesebb. Nincs szétesve a hangkép, jobban gördülnek a dolgok, minden nyugodtabb lett. Egész ehető az előző produkció után a Motörhead, de az öröm nem tartott sokáig. Ez a fene nagy nyugalom, egy idő után kezdett unalmas lenni, de ez legalább megérett arra, hogy elővegyek egy random lemezt, amit akkor nem is sejtettem, hogy fogja orrbaverni az egész rendszert. Itt megint jöhetne, hogy igénytelen zene, de a nagy rendszeren évek óta elégedetten lehet hallgatni és amiről meg se gondoltam volna, az megfingatta az egész cuccot. Fura mód, hiába a lágy alátét, virnyákolni kezdett. Ebben biztos benne volt a 2ezer forintos Hama interkonnekt, de voltak szétcsúszások is. A Galvanize érdekes értelmet kapott eme konktextusban. Ami fura volt, nem a stílusra jellemző mély, vagy annak hiány nyírta ki, egyszerűen ez a franc tudja micsoda, ami egy távolkeleti hangszerre emlékeztető hang, az rikoltozott eszméletlenül. Igazsághoz hozzátartozik, hogy a kis Akai DVD, DVD üzemmódban még csak-csak, de CD üzemmódban nem annyira mutat sokat. Vissza is tettem valami DVD-t és sokkal jobb lett, de valami hinyzott. A karc, az él, ami emlékeimben élt, hogy tudja a rendszer. Ha sávszélekben nem is, de prezenszben tud jeleskedni és simán eladja magát. Most nem érztem ezt a nagy eladást.

Visszakerült az üveglap, megjött, ami hiányzott. A Galvanize így se remekelt nagyot, de egy fokkal ehetőbb volt, de nem tökéletes. Az azóta kicserélt interkonnekttel se próbáltam ki, talán megteszem, ha nem felejtem el, de a suszter maradjon a kaptafánál: játszon csak DVD-t, azt legalább tudja. Biztos van műszaki oka, miért játszik le úgy CD-t, ahogy, nem értek hozzá, de az érdekes, ha digitálisan vettem le a jelet és ráküldtem egy szűrőmentes csöves DAC-ra, ott baromi nagyot villantott.