Az elmúlt napok hifizgetése, de főleg a tegnapi analógozás hozott érdekes eredményeket. Nem is tudom, hova lehetne ezt visszagörgetni, de jó tanulóként, ha már Kondo erősítő került be, ha régebben el is vetettem őket, elkezdtem a rendszert telepumpálni ezüstökkel. Persze a pumpálás azért elég erős kifejezés, a lehetőségekhez mérten igyekeztem az ezüst irányba fejlesztgetni.

Mindenesetre az intterkonnektek régen ezüstök és a lemezjátszó tápkábele a fiók mélyén üldögélő SPX dróttdarabokból lett összerakva és ez bizonyult a legemészthetőbbnek, de ez is fordított fázisállással. Bár, nem lett kimérve, itt nincs RCA csati, amin lehetne feszültséget mérni a földek között. Régi klasszik módszer, hogy a készüléket bedugod 220-ba egy földeletlen kábellel és feszültséget mérsz a fali csatlakozó, elosztó földje és a készülék RCA csatijának testelésén (a külső felületén, nem a lyukban). Forgatod a 220-as dugót és amelyik irányba kisebb a mért feszültség, az a helyes dugóállás. Szóval, ez nem lett kimérve, de követve a szabványos bekötéseket, elvileg fordítva bedugva szól jobban.

Aztán jött a phono ezüstösítése, Kondo KSL átkábelezéssel, ez határozottan előrelépés volt. Rézkorában nemigazán tudtam megelégedéssel hallgatni a Phono Cube-ot. Nem volt rossz, de mindig éreztem benne egy kis karcot. Az ezüstösítés után nagyon lépett, főleg a szememben. Mi volt még? Kb itt jön az erősítő... Kondo, tele ezüsttel, ez azért hoz a konyhára és kiadja a parancsot, hogy mi a irány, réz vagy ezüst. ZYX hangszedő ezüst csévével. Hmm, ez még nem tiszta nekem, hogy biztos jó e. Zongorajátékokon nagyon megmutatja,  jó hangszedő, de combosabb műfajokon el-elvérzik, de az szerintem nem az ezüst hibája, hanem a gyenge követési képességé. A hosszan elnyúló basszusfutamok a halála. Massive Attack és társai szinte kizárva. Aztán jöttek a béna néven, de a világ így ismeri meg, hogy Avocado (KSL ACz) tápdrótok, amiből került mindenhova, a szubokba is. A szubbal voltam gondban, mert ezek az ACz madzagok se mind tökéletesen egyformán szólnak (a hangfalhoz az meg nem árt), így a végén a szubhoz ollót ragadtunk és egy-életem, próba-szerencse, de működik rövidebb hosszban is. Aki szerez egyet, de kettő kell és nincs lőtávolban másik, nyugodtan daraboljon, semmi baja nem lesz, max nem éri el az elosztót. Alapvetően mindenhol rengeteget dobott. Nehéz kikiáltani legfontosabb drótnak, mert előtte már eleve jó madzagok voltak a rendszer egyéb pontjain, de talán a legfontosabb. De ekkor már kezdett túl erős lenni a cucc hangja. Az ezüst a sok híreszteléssel szemben, nem fog magasba húzni, de való igaz, a magasátvitele lényegesen jobb lehet és olyan felharmonikusok jelennek meg a hangképben, melyek a mélytartományt mocskosmód kifejezésre juttatják, fel is erősítik. Nálam ez kezdett már sokkk lenni. De nem csak ez az eredménye. sokan beleülnek a halálraezöstözött rendszer hangjába és ha nem érted, hogy "ez nem üt úgy oda, de milyen szép és tökéletes", az már valahol az önámítás kapuja, de a tévúté mindenképp. A rendszereem hangjáról kezdett eszembejutni az első Ongaku élményem, amin Anima Sound Systemet hallgatva, nem értettem, hol a csoda. Értem én, hogy ezüstbánya, meg Kondo (akkor még Audio Note), de baxxa meg, az Anima 68-a, miszerint "Azt mondja hallod, hangod túl kemény", az nem lágyan, ringatóan kell megszólaljon, hanem legyen benne az az él, keménység, ami természetes körülmények között ott van. Nem volt, ahogy szép lassan kezdett az én rendszeremből is eltűnni. Sose szerettem azokat az rendszereket, amire jót lehet aludni. A torzításmenetességet szeretem, de legyen meg benne a sung, az erő, energia. Ami a vicces, az ezüstök nagyon sok esetben ezt a kettősséget erősítik, hogy kellemes torzításmentes, de súlya van és éle a zenének, de van az a bolygók együttállása, amikor az egész megborul és elkezd egyfajta lágy hang előbújni, amivel sajnos sokan azonosítják ezeket a rendszereket. Télen olvasgattam az avx fórumokat és elég sok esetben belefutottam ebbe és azt kell mondjam, még nem is beszélt hülyeséget, aki ilyet írt, mert nagyon sokan így hallgatnak, hallgattak rendszereket és a külső szemlélődő csak ezt látja, hallja.

...

Szóval tegnap, miután lusta voltam drótot cserélni a phonoban, csak rávettem magam. SPc ki, ACz be... Háát, mintha jobb lett volna, vagyis bizonyos paramétereiben jobb volt, de eltűnt valami, ami az élét adta a zenének. Előző nap a CD-vel már ez megvolt és a lemezjátszó is egyértelműen ezt a hangot hozta, de a phono tápkábelének ezüstre cseréjével eltűnt valami kézzelfogható valóság az egészből. Volt hatalmas valóságtartalma, de más. Az ötödik sorból leghátra sorolódtam a koncertteremben és a sung csökkent. Ezután próbálgatni kezdtem. Átdugtam az ACz-t a lemezjátszóba (érdekes, hogy ez a helyes fázisirányba szólt jobban, míg az SPX fordítva), ez valami istentelen nagy nyugalmat adott a hangnak, nagyon le se punnyadt, de az az igazi vérvörös élet hiányzott belőle. Amikor a phonoba bedugtam az SPX drótokból tákolt tápmadzagot,... Az volt maga a vég. Szép, kerek minden, volt tempó is, minden volt, de nem volt meg a sanyarú élet nyersessége. Visszatettem mindent a helyére, lemezjátszóba az SPX, phonoba az SPc és az ACz ment vissza a CD-be, ahol viszont nagyon jó szolgálatot tesz. Futottam egy kört és vakarom a fejem. Főleg azon vakarom, egyik madzag miért fázishelyesen, másik miért fordítva szól jobban ugyanott? De vakarom a fejem az egésszel, vajon hogy keveredik ki a kábelrendszer eredője, hogy lehetne ezt kimatekozni? Sehogy, csak próbálgatással. Nekem pl sokat segített, abban, hogy bátran higgyek a fülemnek (bár eddig se féltem tőle. amikor tizen-X éve Kondo KSL SPz ezüstkábeleket vettem a tölcsér bekötésére, villámgyorsan kiszedtem a rendszerből, mert ijesztően eltűnt a nyers valóság), amikor utolsó Analog Audio zenehallgatáson, talán a korábban hallottaktól jobban szólt a nagy cucc és amikor mögénéztem, láttam, hogy a 47Lab CD tápja 47Lab dróttal van bekötve. Tamás annyit lökött oda, csak lazán: ez a gyári drótja.  Nem teszem rá nyakam, de talán: abban a rendszerben így még nem szólt a CD soha.

...

Nekem a fentiekben sokat segített, hogy nálam volt egy ideig az RLC-206H. Elég élő hangja van, mindenféle pipiskedés nélkül. A tölcséreket visszakötve, eleinte lenyűgözött a nagy volumen, de idővel hiányzott az a jó értelemben vett nyers él, amit az RLC doboz tudott. Csak az egyszerűbb történet. Egy drót, egy hangszóró és hadd szóljon. Egy tölcsér nem ilyen. Bődületesen sokváltozós a játék. Ha megfogadtok egy jótanácsot, ne keressétek a bajt. Keressetek egyszerű megoldásokat, mert a drótok tengerében könnyű elveszni.