Mire elindítottam a gépet, el is ment a kedvem az írástól, így csak a rövid és szomorú valóság. Nemrég kerestem a Hobo legendás koncertlemezét, amit (kapaszkodj meg!) négyszáz, azaz 400 ember előtt vettek fel és láss csodát, találtam egyet. Persze- persze, LP-n. Hírdető írja, állapot kafa, stb... Tényleg, ránézésre semmi karc, semmi probléma.

Postás hozza, gyorsan haza, törölgetés és jöjjön a majd húsz éve nem hallott csoda. És jött a húsz évig mélyszántással megmunkált fekete, ha nem is termőföld. Már megint ez a fránya magyar valóság, ahol ha nem vésték bele a tulaj monogramját a lemezbe, az már jó állapot. Már megint egy bazi drága, igazából már csak emléke annak, aminek valamikor készült semmit sikerült megvenni. De hogy az istenbe sikerült a lemezről az életet száműzni, számomra az a legnagyobb rejtély. Biztos direkte nekiestek egy műanyagosító ekével, de sanszos, hogy inkább valami spéci directDrive-os tojáskasztnis konzumxarral. Minden esetre érdemes volt keresni. Meg van, ki lehet pipálni, hallgatni meg elővettem a NineInchNails/PrettyHateMachine-t...

Azért ne csüggedjetek! Aki meg tud birkózni ama eretnek gondolattal, hogy CD-t hallgat, vegye meg bátran a Zene Marad HBB koncertet. Nincs szétszántva, zenei anyaga hasonlatos és a felvétel kifejezetten él. Sőt, nálam az MC Bee végleg beadta a kulcsot és egy MM Golringot kötöttem be valami nagyon gyenge phonoval, így összességében rosszabb az analog(jelenleg), mint a CD. Fakó... kárcsú...