Hosszú ideje nincs semmi változás a lakásban. Sokszor felmerült már, hogy festeni kellene, de minidg elvetettem. Tudtam, ha egyszer megbontom a hifit, sok év munkáját dobom a kukába. A tölcsérek lassan nyolc évesek, vagyis már annyi. Nyolc éve állítgatom, tologatom, csavargatom.

Nyolc éve illesztem hozzá mind az analóg, mind a digitális láncot. De nyolc éve cserélgetem az elosztókat, hosszabbítókat, teszem ide- oda. Miért? Majd próbáld ki. Még az se mindegy, az a fránya elosztó hova van letéve. Nem mindegy a kábelek hogy állnak, min fekszenek fel, ha egyáltalán felfekszenek. Aztán jön a vízszintezés, izolációk hada. Készülékek alatti alátétek pontos helye és úgy összességében mindennek a pontos helye, ami épp ott jó, ahol van és azért van épp ott, mert ott a legjobb. Itt miliméterekről, de sok esetben lehet tizedmiliméterekről beszélünk. Egyszer némi tudatossággal, de összességében a vakvéletlen folytán a kezünk ott állt meg, amikor toltuk a Darumát az üveglap alatt, vagy a Tiglont a készülék alatt. Nagyjából tudjuk a receptet, mit merre kell tolni, de valójában a végső pozíció úgy alakul ki, hogy "hopp, itt jól szól, ne nyúlj hozzá!!!". Ugyanoda vissza lehet tenni pontosan? lehet a lópikulát.

Ez van, bontani kellett a rendszert. Mindennek a pontos helyét lefotóztam, de ezt tudjuk mennyit ér, de legalább-is sejtjük(95%-ot). Nyolc év munkája most kuka. Volt valami a szobában, amit nagyon nem hallottam sehol. Nyolc év alatt az én ízlésemre formáltam valamit, ami ott és akkor számomra tökéletes volt. Más helyeken is hallgattam tölcséreket, de egy se volt így belőve. Valahol a roppant racionális és kellően érzéki mesgyén egyensúlyozott. Valamikor a Merlin Audioban hallottam hasonlót, amikor István meghívott DUO-nézőbe. Rég volt és nemrég, amikor az utolsó TMZ Tiglon is a helyére került, azt éreztem, itt vagyunk, megrékeztünk. Hobohoz oda tudsz menni és keze tudsz vele fogni, hogy " igen, ez jó volt". Együtt él(t) veled, együtt szuszogot.

Szóval bontás. Aztán jön a visszaszerelés. Nincs kedvem. Elővettem az erősítőt, a CD-t és a FAL Supreme-S dobozokat. Összedrótoztam és izoláció nélkül letettem a Judit Csőpolcra. Nem kínlódok vele, úgyis rumli van. A vicces, szól. Persze mosolygok, amikor a sokat hallgatott Hobo Bolonvadászaton ütnek egyet a dobon, de szól. Kicist csörög, persze, hisz minden halál hideg és van egy új forrasztás is a hangfalmadzag végén, ugyanis a szétszerelésnél lefittyent az erősítőbe becsvarozott vége. A Bolondvadászat második lemezét tettem be, aztán azt vettem észre nagy mászkálások közepette, figyelek rá. Mire előkerült az első lemez, az "ott fogsz majd sírni"-nél már-már elhittem, hogy nekem szól és fenyegetve éreztem magam. Röviden, jól szólt. A rendszer végletekig kihegyezett hangjából sok minden hiányzott, de a lényeg ott volt benne, jó volt hallgatni, vagyis leültetett és hallgattatta magát. Megfoglamazódott bennem, hogy nem is kínlódok a naggyal. Szerintem egy ideig ezt fogom hallgatni és amiben biztos vagyok, ha újra kezdeném, ez bőven elég lenne. Sokkal kevesebb a gond vele és tökéletes zenei élményt nyújt, már persze annak, akit az érdekel, mit akar a zene közvettíteni és nem az üstdobos szuzsogása* vonza(bár azt is tudja). Nem egyszerű a történet, mert ha laikus leülne elé, csak röhögne és nem értené, mi kerül ebben a fotelben... szóval a FAL-ban annyiba, de az az igazság, az ördög valóban ott lapul és persze belebújik a vonóba. Nem is akárhyogan!!!

Hobo lemez lejárt rég, de reggel úgy keltem, délután jövök haza és hallgatom. Ez elég jó értékmérő. Minek ezt túlbonyolítani? Nem tudom, majd megkérdezem egyszer a bolondtól,... izé magamtól. Egyelőre nem adok el semmit, de a tölcsérek pihennek.

* "az üstdobos szuszogása vagy a logikával terhelt gondolatok felismerése legfeljebb hifis, de semmiképpen nem zenei/művészeti kategóriák, csupán a befogadás minimális szintjét képviselik, amelyet - egy kedves mosoly kíséretében - meg kell hagyni az "igazság" és a "mindent értés" magabiztos képviselőinek..."(Jokesz Antal, alias Antiskating)