A Raven-2 lemezjátszó beüzemelése adott némi feladatot a napokban, akkor érlelődött meg egy gondolatsor. A probléma, úgy elhelyezni, hogy a hangfal tölcséreinek kevésbé legyen útjába, mert az Avantgardeok baromira érzékeltenek a hátsó és oldalsó falra (de mindenképp sokkal kisebb mértkében, mint dobozos társaik), az előre sugárzásuk miatt. Valami jut oldalra és hátra is, de ez a direktsugárzott irányhoz képest annyira elenyésző, kevésbé zavaró. Eredménye, hogy nincs hátsó és oldalsó falakról jelentős visszaverődés, de talán ez egy másik történet lenne. Inkább nem futok rá. Cserébe baromira nem szeretik, hogy a szórás útjába akadályokat teszünk. Ezért gondoltam a régi, porosodó Söund Örganisatiön állványra, a lehető legkisebb polcszélességgel. Így a lemezjátszót rászuszakoltam a hozzá készített edzett üveglapra.

A buktató az lett, a kábelek nem értek el a phonoig, de tákábel is olyan kellett a még szabadon lévő készletből, ami elér az elosztóhoz.

Interkonnektnek egy kb 2 méter körüli 47Lab Storatos (0,4mm, a véknyabb) kábelt találtam (filléres dugókkal feldugózva) és tápdrótnak a KSL SPc-ből készített madzagot. Ez a megszokott, ezüst kábelezéshez képest valamiféle visszalépés, de a kapott hangon nem éreztem azt az elviselhetetlen rosszat. Az más kérdés, hogy a fenti videó még kicsit böfög, de ennek oka a vastag szőnyegre letett könnyű állvány. Ráadásul, hogy a lakkozott pakettát ne lyuggassam ki, az asztalka tüskéit befele fordítva tekertem be. Ide, ha egy keményebb "talp" kerül a lábak alá, a böfögés csökkenni fog, de már nem volt kedvem ezzel bajlódni, holnap is nap lesz.

...

Lövöm a videót és a phononál kezdtem figyelni, hogy elmegyek a phonoig a 47Lab dróttal, majd onnan KSL LP kábelek viszik a delejt. Az másik dolog, hogy karból jövő picike jel és nincs árnyékolás. Nem kell tőle megijedni, kicsit meg kell sodorni a madzagokat és nincs semmi zaja.

...

Elértünk a fó filozófiai kérdéshez (ami, bocs, ha evidencia, de csak lefirkálom, hátha). Van sok elmélet, mi a legfontosabb, vagy mi határozza meg egy rendszer hangját. Az egyik logikusnak tűnő elmélet, hogy ami az elején elvész, azt már vissza nem lehet hozni,.. és ez igaz is. De a kérdés az, mi van, ha az elején valami biztosítaná, hogy sok történés meglegyen (pl a spéci MC hangszedő), de a futómű ennek kiaknázására teljesen alkalmatlan, esetleg a hangkar (esetleg a karkábel,stb...). Parázs viták szoktak erről lenni hifis körökben és általában mindig a "rendszer leggyengébb láncszeme határozza meg a produkciót" elvvel zárják le.

Nemrég én is belefutottam egy ilyen történetbe és ott úgy példázták, ha van egy hosszú láncod, az ennyit fog bírni, amit a leggyengébb szakasza (vagy láncszeme). Ez látszólag egy igen okos elmélet és analógia (még azt is követi, hogy a hifilánc elemeiben is van a jelnek egy útja, amit bejár, egymást követő szakaszokon), még a bambák is megértik, hogy a lámcban jönnek az erősebb, gyengébb szakaszok és ha elkezdesz felmászni, a leggyengébb szakasztól fog függni, hogy lezuhansz (szakad), vagy sem. Mindenki boldog, megvan a megfejtés.

De, most ettől elszakadva, mélázzunk el egy másik eshetőségen. Ha bekötöm a 7ezer forintos AKAI DVD-t a nagy rendszerbe, messze, nagyon messze egy roppant gyenge láncszem lesz, mégis szólni fog. És sajnos, úgy fog szólni, hogy azt a kisebb rendszerem, még minidg messziről szagolja csak, rakhatok oda frontnak egy Kondo Gingát, IO-val és SFz trafóval. Akkor mi lett a léncelmélettel? A lánc jó alany lenne, csak nem biztos, hogy jól használjuk.

A hifi egy komplyett rendszer és annak elemeinek tudása összeadódik. Ha vieFerrata hasonlatot keresek, akkor azon a szakadékon nem egy szál láncon kell lejönni, bízva abban, hogy minden láncszem toppon van, hanem sok-sok egymás mellett futó láncon (már megbukott, mert általában egy, jó erős lánc van. sebaj, fantázia liga :) ). Az egyszerűség kedvéért fonjuk be, hogy egy lánc maradjon. Ha ebbe a fonatba bekerül 4-5-6 brutál nagy szakítószilárdságú acéllánc mellé egy ótvaros műanyag díszlánc, a fonatod ugyanúgy brutál erős lesz. Ha szerzünk egy spéci húzógépet, 6 spéci acéllánc tovább fogja bírni, mint 5 acél + 1 műanyag, de az utóbbi is kellően erős lesz.

Nos, lehet a hifi ez a fonott lánc. Nem a leggyengébb láncszem fogja meghatározni a produkciót, hanem az egész rendszer egyben. Persze, sose baj, ha törekedünk a kiegyensúlyozott rendszerre, az a tuti, de a mindenfele keringő, egymás után szakaszolt láncelméletekkel nem fogunk sokra menni.

A másik kérdés, a mi a fontosabb, front, vagy erősítő, stb... Visszautalva az elejére és az "ami az elején elvész..." böcslességre. Vélhetően itt súlyozni kell, melyik komponens mennyit és főleg, mit ad hozzá. A hangszedő mindent meghatároz, mégis jobban szól egy sima Goldring MM egy Avantgarde láncban, mint akármilyen csoda pckUp egy halovány rendszerben. Van e arany igazság? Szerintem maga a megközelítés a problémás. Máshogy kell vizsgálni az egyes készülékeket. A hangfalak nagyban meghatározzák a hang volumenét és ebben mese nincs, ez megdönthetetlen. Egy picike hangfal nem fog tudni nagyot szólni, az sose lesz NAGY HANG. Ami nem hangosat jelent, bár néha akár azt is. A testet, a laza energiaközvetítést, akár éjszakai légyfinghalk zenéléskor is. Teljesen máshogy szól éjszaka is pl az Avantgarde, mint bármelyik szélessávúm (vagy akár a hálószobai Audio Note AZ1). Persze, a hangfalnak az se baj, ha nem csak volumenben jó, hanem tudja a megfelelő minőséget is.

A frontEnd nagyjából a felbontásért felel, de ez ott bukik meg, ha az erősítőnek nincs felbontása, vagy a hangfalaknak, vagy a drótoknak, vagy az izoláció megöli, akkor az se ér semmit. De ezt adjuk a frontnak és az erősítő kapja a hajtást, a delejt és persze, hogy képes e átengedni a muzsikát, jelentős torzulás nélkül és képes e a hangfalakkal értelmesen kommunikálni. És mire ide értem, rájöttem, hogy valójában nem tudnám megmodnani, mi a fontosabb elem, mire kell jobban figyelni, de... Kialakult szokás erősítőt választani és a köré építeni a rendszert. Ez talán nem véletlenül lett így és igazából valahol az erőítőt tartom a legfontosabbnak. Persze, erre én vagyok a legjobb cáfolat, mert letettem az Avantgardokat (bő 20 éve először) a szobába és elkezdtem hajtani a meglévő, atomstabil pozíciót betöltő vasakkal (Audio Innovations S1000+The Frist 2A3 trióda), de idővel mentek, mert rossznak nem mondanám (egyébként zseniális páros volt a triódások renszánszának korában, ma is helytállna bőven), de nem az Avantgarde hajtására valók. Döntöttem, nekem a hang volumene fontos volt, így a lánc többi tagja alkalmazkodjon őFőTölcsérMéltóságosÚrhoz. De igen,  a megfelelő erősítő megtalálása, kiválasztása nem volt egyszerű játék. Míg az nem került a helyére, szólt valami, csak nem vott az igazi. De, ha fel is cseréltem az erősítő-hangfal játékot, a front endet kezdtem  a legvégén erősíteni. És szerintem ezzel a nagytöbbség így van, ami akaratlanul is mutat egyfajta fontossági sorrendet. Igen, kábelek izoláció,.. Ez, kinél-hol köszönt be, sok dolgotól függ. De egy érdekes dolgot megfigyeltem sok ismerősnél: miután valakinek megvan a spéci erősítő, hangfal és valami kezdetleges/első elfogadhatóbb forráskészülék, nekiugrik a kábeleknek. Nyilván a laposföldhívő-kábeltagadókat emberi számítás szerint kifelejtem, mint Bendegúz a baktert, de a drótbogár már egész korán elkezd viszketni. És nézz magadba, amikor elkezdted ezt az egészet, mi volt a sorrend?

...

A bringások jutnak eszembe, amikor megveszik első montijukat, csak azt nézik, mi a hátsó váltó :) Akkor honan ragad be ez a "forrás a legfontosabb"? Talán pont ama okból kifolyólag, hogy azt mindenki utoljára húzza készre. Ez adja az utolsó pofont és jön el az a gondolat, hogy "tyűűű, e nélkül hogy tudtam eddig?". Könnyen, nem ez volt prioritásban.