Nos, a végéről kezdeném. The hemps are over. Kampec. A kisebbik pici, mert kettő is van, de a kiscsünt most épp az elkövető, szépen széjjelmorzsolgatta a drága kis ujjai között mindkét szélessávú hemp driver tölcsérét. Ilyenkor persze mindig a szülő, most épp én, a hunyó. Mert nem gondoltam rá időben. Hát igen. De akkor pár gondolat így in memoriam... Valamikor 15 éve kezdődhetett a szélessávú őrület a fejemben, egy ismerős Fostex-ekkel szórakozott. Kb. ennyi a momentum, mellékszál, mert a valóságban a szokásos kétutas vonalon éltem, Audio Note-tal fertőződtem, stb. Közben időnként elő-előpattant ez a fullrange dolog. Egy időben eléggé hangos volt a netes sajtó egy része a Neával, Schetl Lacival, stb. De én már akkor tudtam, hogy nekem open baffle kell. Csak épp aludt a dolog, mint a közhivatalnokban szunnyadó állat. Rövidre fogva a visszaemlékezést, megtaláltam a nekem tetsző designt. Egy japán újságban közölt szabásminta tetszett, bár egész nagy felületű, de ki kellett próbálnom. Épp kapóra jött egy ismerős költözése külföldre és emiatt félbeszakadt Hemp projektje, átadva nekem egy zsír új FR kitet. Összeraktam, bekapcsoltam és leültem. És ülve maradtam, csak hallgattam, hogy mennyire könnyedén, erőlködés nélkül, transzparensen szólt, mintha nem lenne ott semmi, döbbenet volt. Meglepően jó mélyekkel. Aztán teltek-múltak a hetek, hónapok, együtt éltünk, alkalmazkodott a fülem meg az ízlésem. Másnak kevésbé tetszett, bár mindenkit megfogott a nyíltsága és légiessége, de mindenki hiányolta elsőre a magasakat, meg a mélyeket. Elsőre. Én már nem. Aztán rájöttem miért. Főleg 60-70-es évekbeli női vokál jazzt és ilyesmit hallgattam rajta, talán pont emiatt. Szóval ezen a ponton adtam át az open baffle-t a kisgyerkőcnek, persze nem pont erre gondoltam... Az út persze nyitva volt. Illeszteni mellé egy bassreflex ládát. Meg egy supertweetert. És játszani. És próbálkozni. De ezen a ponton hagytam fel a játékkal, míg még viszonylag kevés motyót kellett kihajítani. (Vagy VA folytatja a játékot?! :)