utopia

digital world - analog minds

Péntek esti hifizés

 

kommentek: sztereó/monó Beatles

Megosztás

Abbey Road

Nekem most sikerült szereznem egy kiváló állapotú első nyomatot ('69-es, Apple label) az Abbey Roadból. Van egy digit remasterelt változatom ugyanebből az LP-ből, ahhoz képest tényleg mérföldekkel szól jobban az eredeti, de azon filóztunk rep kollegával, vajon miért nem tudtak rendes sztereót készíteni? A színpadkép tényleg kezdetleges, kesze-kusza, a dobok sokszor erőtlenek, stb. Miközben már egy évtizeddel korábbról is léteznek jó sztereó lemezek ('58-tól készülnek sztereó lemezek), hogyhogy az angolok nem tudták ezt összehozni? Ebből az albumból egyébként már nem jelent meg monó változat.

A kérdés jogos

Ugyanakkor nem tudom, mi az oka, tény, hogy a sztereo változatok gyengébbek, de nem csak ennel az albumnál, hanem sok más előadónál (deutsche gramofonok is gyengébben muzsikálnak) is ez a helyzet. Keresgettem cikkeket a témában, de nem nagyon találtam. Akkor marad a mono= egy egész, és a sztereo: két fél elmélete.

Kicsit sok a nyelvtani és

Kicsit sok a nyelvtani és helyesírási hiba, átolvashatnád felrakás előtt! A sztereó Beatlesek nem monóból készültek. Külön sztereó mixek. Hogy melyik a jobb, arról elég kiterjedt véleménycsere folyt/folyik az interneten. (Csak két dolog: a monókat jobban kompresszálták, a sztereók színpadképe kezdetleges.) Annyiban igazad van, hogy a feltételezhető eredeti szándék monó felvétel készítése volt, a sztereó sokáig (kb. Yellow Submarine) csak afféle "melléktermék" volt. De ettől még eredeti. Gould/Columbia: Egy 57-es és egy 81(!)-es felvétel naná, hogy különböző. Még akkor is, ha eltekintünk az előadástól. Az előbbi még valószínűleg full csöves, míg utóbbiban annyi cső lehet, mint tranzisztor a régebbiben. Ráadásul ez a digitális korszak eleje: A technológia kezdetleges és kiforratlan, az akkor készült hibrid lemezek között kevés még a CD-sztenderdek szerint is jóhangú lehet. Remaster: Ez elég sok dologtól függ. A mesterszalag (és hogy melyik) az egy dolog. A felhasznált eszközpark egy másik. A megfelelő szakember egy harmadik (a Mercury W. Cozart felügyelte CD-kiadásai rendre, a Blue Note RVG-i közül több is elismertnek számítanak). És a produceri (praktikusan marketinges) intenciók - pl. http://en.wikipedia.org/wiki/Loudness_war - szintén nem elhanyagolhatóak.

Ja, ebben a cikkben

kicsit elhamarkodottan fogalmaztam a Beatlessel kapcsolatban. Lehet, hogy azért, mert másnap még kicsit tompa voltam, lévén olyan fél négy körül kerültem ágyba - aznap este még kinyitottunk egy másik palack bort is. Én úgy tudom, hogy mindkét felvételi módszerrel felvették a lemezeket az Abbey Roadban, de a sztereóból keveset nyomtak, s Peti haverom utólagos közlése alapján ezres nagyságrendű (fontban!) van egy eredi példány ára. Nekem a monok vannak otthon, többnyire cd-n, meg a régi yugó lemezek, s most fontolgatom, megvegyem-e a mono díszdobozt. (kicsit húzós, 54 ezer forint) A reádióreklámban pedig azt mondja a marketing: szeretóra újrakevert, modern verzió! Na ez elég béna. Egyébként nekem a verve-ből is az eredeti tetszik jobban. Utóljára Taki Jenőnél hallgattam Ella Fitzgeraldot - fasza volt. A helyesírási hibák engem is idegesítenek (konkrétan: basszák az agyam), ezért javítgatjuk folyamatosan, de azt tudni kell, hogy munka mellett, éjszaka, lopott félórákban írjuk, mint Hamvas az Ősök nagy csarnokát, így sajnos mindig lesznek benne félregépelések. Ez van. De azért törekszünk.

Én is pont így tudom: A

Én is pont így tudom: A sztereókból kevés készült, ezért ilyen drágák. Ez persze az első kiadásokra igaz, és leginkább a PPM esetében (az un. Black/Gold címkés, legelső nyomása 2-3-4 ezer fontot ér/t?/). Ahogy haladtak a lemezeikkel, úgy terjedt a sztereó is az otthonokban, amihez igazodtak a kiadók. Kb. úgy a Revolverig vagy a Bors őrmesterig lehetett a monó az elsődleges. Amennyire tudom, monóban a Japánban, piros vinilen kiadott sorozat számít etalonnak, és a 70-es-80-as évekbeli angol kiadások lehetnek a Legjobb Vételek. CD-n nem tudom. Ez az oldal talán érdekelhet: http://www.beatledrops.com/ Azért is bonyolult ez originál/későbbi dolog - legyen szó Beatlesről, Verve-ről, Blue Note-ról vagy a többiről - mert nem lehet eltekinteni attól, hogy annak idején talán nem is mindig tudták a hangmérnökök, hogy mit csinálnak: Egyrészt, mert az eszközparkjuk egy része (kontrollhangfal, főleg) nem bizonyult időtállónak, másrészt, mert az elképzeléseiket, hogy milyen is legyen a kialakítandó hangkép, óhatatlanul befolyásolta a korabeli hifi színvonala. Ma már, ezekkel az űrtechnológiákkal, shaktimágiákkal, kábelimádatokkal olyan kiadványokat lehetne készíteni, hogy G. Martin kifeküdne tőle. Csak ugye, a zeneipar is válságban van, és a potenciális vásárlóközönség mérete is megváltozott. És ahol több a vevő, ott több a marketing is. Márpedig a marketing sosem szólt a minőségről.

Pontosan.

Egyébként tervezek erről a témáról egy hosszabb lélegzetű cikket, amiben elég részletesen akarok írni az eredeti kontra verzió jelenségről. Egyébként milyen érdekes, hogy szinte minden komolyabb gyűjtő egy idő után a japán nyomatokat keresi, ott valahogy megmaradt ennek a kultúrája. (A múlt heti karácsonyi vásárláskor vetődtem el Saturnba, s míg a csajom a kávéfőzők között válogatott, végigtúrtam a lemezeket. 1490 Ft/db-ért vettem 3 db Björköt, mind japán nyomat, de cd. Azok is nagyon rendben vannak) Elég nagy a disznóól a lemezek között, de szinte minden alkalommal kivadászok valami kincset. Most ugyanúgy nincsenek vele tisztában, és szerintem nem is érdekli igazán őket. Közelmikrofon, aztán majd a masternél utánpanorámázzák. A legtöbb lemez pedig manapság kis, házi stúdiókban készül, ami azért messze van egy Abbey Roadtól. A linket köszi, egyszer már néztem, de akkor épp a Bowie dolgai jobban érdekeltek, így azok után mentem.

Björk - japán nyomás

Úgy látszik, nem csak neked jött be a japán Björk cd. http://www.vatera.hu/bjork_vespertine_japan_nyomas_159046614.html :-)