utopia

digital world - analog minds

Évek távlatából: On the spot vol 2.

[img_assist|nid=164|title=|desc=|link=none|align=left|width=100|height=100]Már évek óta tart, talán az elektronikus zenék mintázó hajlamának következményeképpen, a különböző nációk saját, hatvanas-hetvenes években született jazz generációjának kutatása. Sorra jelennek meg a korongok, a német, a lengyel, a magyar jazz válogatásai (itt a hazai dj páros: Keyser-Shuriken szerkesztésében) rajtuk jó néhány klasszikus archív felvétellel. A teljesség igénye nélkül menjünk sorra a nem is olyan régen kiválogatott és újracsomagolt termésen. Az első helyet a lengyel és cseh jazz kapta, amelyet a [b]Jazzanova[/b] vadászott össze és adott ki jó pár válogatás lemezen. A [b]Sonar Kollektív [/b]nu jazzal és annak reinkarnációiával foglakozó német kiadó rendezésében megjelent a [b]Novi Singers[/b] néhány kiemelkedő anyaga, majd ezt követte egy koncertfelvétel. S bár nem archív felvételek újrakiadásából, áll, de ebbe a sorba tartozik a Compost Glücklich sorozata is, amelyet a legendás dj, Rainer Trüby a Trüby Trió oszlopos tagja válogatott és mixelt. Nem egy kincset talál rajtuk az érdeklődő. A klubokba is levetődő jazzerek már régóta felfigyelhettek a skandináv szcéna megerősödésére. A sort kezdhetjük a [b]Five Corners Quintett[/b]-tel (az A38-on adtak egy nagysikerű koncertet kb két évvel ezelőtt), majd folytathatjuk a quintettben is érintett zenészek szólóival, [b]Jukka Eskola[/b], és tavaly végre [b]Timo Lassy[/b] is kijött a saját korongjával. Emellett indította el a [b]Ricky Tick [/b]kiadó a maga archív felvételeket tartalmazó sorozatát. Az első részben a zenetörténelem azon pillanata vált fontossá, amikor a jazz a tánczenei szerepből eltávolodott és higgadt, intellektuális zenévé avanzsált. Ezt követte egy hullám, amikor is rengeteg amerikában elismert jazz zenész áttelepült európába, ahol a jazz még csak akkor kezdett el hódítani. Ilyen volt, többek között [b]Stan Getz[/b], [b]Dexter Gordon [/b]és [b]Brew Moore [/b]is. A mostani rész viszont már a hatvanas évek végére az egyre izmosodó dán jazz szcéna és azon belül is a koppenhágai Jazzhus klub fellépőire koncentrál. Nyilván ez volt a dán jazz aranykora, amelyre ma is nosztalgiával emlékeznek vissza, s ezt a mai zenék hatásában sem lehet nem észrevenni. (Talán mellékes, de a régi Blue Note klasszikusok újrakiadása körül kutakodva találtam rá a korongra.)

Az On the Spot egyelőre a második részénél tart, de gondolom, lesz még folytatás. A jazz zenészekről egyébként azt szokás tartani, hogy a hangszeres tudás és a virtouzitás mellett a harmadik legfontosabb elem a saját sound, amit kialakítani nem könnyű, ellenben, aki rendelkezik vele, az kiemelkedik a sok zenész közül, s ezzel a jegyével jól megkülönböztethetővé válik. Nos, ezen a korongon a legtöbb előadó rendelkezik ezzel a sajátossággal. S ez még akkor is különleges ízt ad a zenéjüknek, ha egy ezerszer hallott sztenderdet játszanak. A korongon elég mély a merítés, található rajta két hangszeres hangolás, csakúgy, mint énekhanggal megtámogatott örökzöld. A hangzás végig jellegzetes, a sötét éjszakák és a fogcsikorgató hideg mellett úgy látszik a dánok klubokban mindig jól befűtöttek, a lendület rendre túllépi a szokásos fülledt jazzklub hangulatot. A felvételekben nincs annyi tűz és erő, mint a műfaj aranykorában a legnagyobbak játékában, de találunk helyette mást: tisztaságot és lelkesedést. A szerkesztő (A [b]Povo[/b] nevű nu jazz formáció egyik tagja, [b]Anders-Peter Andreasen[/b]) gondolt a mai elvárásokra is, olyan felvételeket válogattak össze, amelyek nem hangzanak idegenül a mai agyontisztított, steril hangzáshoz szokott füleknek sem, az újrakeverésben persze a színek áldozatul estek, de a dinamika rendben van, ami azért furcsa, mert pont fordítva szokott lenni. Az előadok a saját korszakuk emblematikus figurái voltak, a zenéjük most próbálja meg túlélni a harmadik évezredet. Ehhez segítségképpen rövid jellemzésben megkapjuk a zenekarok és alkotók pályafutásának leírását a borítón. Ennél többre talán nincs is szükség: a zenék teszik a dolgukat. Legyen az hátradőlős lazulós bossa nova, vagy feszes szólókkal tarkított bebop, mindkettőre találunk példát. Személyes kedvencem az utolsó track, amelyben a később televíziós bemondóvá avanzsáló énekes, művésznevén [b]Pedro Biker [/b]minden erőlködéstől mentesen tálalja a [b]Wives and Lovers[/b]-t. Az olasz [b]Schem[/b]a kiadó válogatásain időnként felbukkanó [b]Sahib Sihab [/b]szintén remekül eltalálja a már személyes, de a nagy elődök lábnyomain haladó hangzását, s ezzel meg is találja az utat a hallgatóhoz, a [b]Charade[/b]-t jazz szambáját akár Stan Getz is készíthette volna. De találunk a válogatáson forró dobszólóval induló ([b]Mosehol, Axen & Wissing: Hilsen fra Peter[/b]) erőteljesen szvingelő bop-ot, és a nagyvárosok életét a zenében feldolgozó, remek vokállal tarkított tracket is ([b]Cy, Maria & Robert: City Blues[/b]), valamint a népzene formanyelvét is felhasználó szerzeményt ([b]Bjarne Rostvold: Folk music[/b]). A válogatás szempontja nyilván a legjobb zenészek munkái vagy a különlegességek felé mozdult el, de szerencsésen az „újraélesztett” pár darab egységesen áll össze egy, a Jazzhuss klub fekete-fehérben leforgatott dokumentumfilmjének soundtrackjévé.
http://www.ricky-tick.com/onthespotvol2

Megosztás