utopia

digital world - analog minds

Találkozás a régi Tercetemmel...

...Nem tudni mért, de minidg megható. Dúdolgatták faterék, illetve dúdolhatnák, ha egy(de mókás, most indul az One)- érdekelte volna Őket a hifi, 2- a hifin belül is a jobb készülékek, három- ha lett volna egy rakat pénzük. Nem néztem utána, de ismerve az első beszivárgó, minőségi(bár még minőséginek se kellett lennie, hogy vagyonokba kerüljön) CD játszók árképzését, erre biztos nem futotta volna sok embernek.

De nem ez lehetett az egyetlen oka, hogy keveseknek van effajta élményük. Amikor a CAL készülékeket kishazánkban forgalamzni kezdték, már rég valamely reinakarnációja szántotta a piteket és a kimeneti fokozatban elektroncsövek dolgoztak Talán pont ezért is nem lett érdekes a Tercet név, de erről később.

Történt az, még réges rég, mindennemű apai tanítás híján, magamnak túrkáltam a zavarosban és megláttam ezt a Tercetet. Aki árulta, tudta nagyjából, hogy nem bóvli, de teljesen nem volt tisztában azzal, mi is ez. Mostanra azért ezek a "német importőrök" kiképzeték magukat a google és ebay segítségével, de azért még minidg van, amiről nehezen találnak bármit. Ilyen a CAL első generációs Tercet játszója is, de vissza. Szóval ott volt, azt mondtam, leteszem az árát és hazaviszem kipróbálni. Már nem emlékszem épp mit használtam, de az fix, hogy a Tercet jött látott és győzött. Finom, sima hangja volt, amit előtte nem nagyon hallottam, elérhető áron. Persze, ebben is Philips mechanika van, még a robosztusabb fajtából (CDM2). Belső felépíétese sem elhanyagolható. Most nincs kedvem leszedni a tetejét, de arra emlékszem, külön tápok látják el a különböző részegységeket árammal. A kimeneti fokozat, a régi Philips tankokhoz(és Denon) hasonlóan hűtőbordákkal rendelkezik, ami a "legyen benne anyag" fanatikusoknak mond valamit :) Kezelőszervei rém egyszerűek: Alapfunkciók és van valami FTS gomb rajta és előre-hátra "index". Gőzöm sincs mit csinálnak, sose próbáltam.

A régi, együttöltött időkben (lassan 15éve) Audio Note M1+P1, majd Audio Innovations S1000+The First párocskákkal zenélt és kifejezetten tetszetősen. Mint később, mikor megismertük a 47Lab CD játszókat, kezdett valami derengeni, hogy "igen, ez az a vonal". Ekkor többen keresésbe kezdtünk és egyik srác talált is egy Tercet MK-II-t. gondoltuk, ez már csöves, biztos még jobb. És jött a hidegzuhany. Hogy mit művelt a CAL a jó öreg Tercettel, azt nem tudtuk, de, hogy nem tetszett, az fix. Elég hmmm... már itt is megvolt? ... A Sony Wega Trinitron még akkor menő volt :)hamar piacra is került, így egyedüli tulaja lettem a környéken(talán az országban is) fellehető Tercetnek... Mindaddig , míg el nem kapott az Audio Note CD láz is, így amikor befizettem egy AN Zero CDT+DAC párosra, hosszas nézegetés után úgy döntöttem, kegyeskedek eladni. Vevőjelöltet nem kellett keresni, mert volt aki már jól ismerte, így csak egy telefonba került.

Új helyén nem szenvedett hiányt megfelelő partnerekben, így ott is sok évet töltött el, igaz az analóg gyalunak kicsit az árnyékában tengődött, de volt és szólt, és nem is akárhogyan. Többször ottjárva megjegyeztem, ez kondo. Mármint a hang. Tudod, kondot mindenkinek.

***

Sors buta fintora, akkori új (most aktuális) gazdája nemrég Audio Note rendszer kiépítésébe kezdett és Ő is úgy döntött, AN CDT+DAC. Mi legyen a Tercetel? "Ha van, akit érdekel, hadd vigye, de elpazarolni nem fogom". És milyen igaza van. Valamikor én is így voltam vele. Nehéz elengedni a kezét egy ilyen kedves társnak, de ha jó helyre kerül, talán könyebb. Meglátjuk. Mindenesetre, én azárt elkértem. Ránéztem, visszamosolygott és éreztük, hogy fel kell melegítnünk azt a régi dolgot, kölcsönkértem. És mennyire igaz, hogy fel kell melegíteni. Első betápkor -gondoltam jól megszívatom- elővettem azt a Cure lemezt, amit a Quad egyszerűen már nem is érzékel. A régi CDM2-es röhögve beolvsta és máris múzikba kezdett. Vagyis gondoltam én, de nem. Nyafogásba. Mellé egy kicsit csörömpölt, meg úgy-ahogy volt egy rakat xar volt. Telefon... sokat állt és első setUp előtt melegednie kell. És mennyire igaz. Nemrég ismét bekapcsoltam, újra Cure és már jobb. Aztán ma esett az eső, így más nem maradt, ránéztem és... De a gonosz manó ma is ott lapult bennem, ma valahogy az U2 Achtung Baby akadt kezembe, amit a Quad szintén nem komál. És nem indult el. Lemez kivesz, vissza, elindít, semmi. Igen, ne felejtsetek el az erősítőn hangerőt is tekerni néha, mert ha a kijelző nem a számlálóra van állítva, becsapódhattok. Szóval megy a U2 és lassan már körbe is forog. Sebaj, jöhet mégegyszer, úgyse sűrűn tudom hallgatni. A hangja? Mostmár sokkal jobb. Ami meglepő, az a mélye. A Quadhoz képest valahogy más alul. Testesebb, de nem vaskos. Ha ez jó hír, nemrég az Audio Note DAC3>5 is hasonlóan erősebb volt itt lent. Cserébe az én rendszeremben kicsit precíz. Nem idegesítően, de nálam vélhetően egy ezüst hálózati madzagot lehet elbírna. Merthogy azt nem meséltem, új gazdája magjándékozta egy KSL SpC tápmadzaggal, ami beforrasztós móka, így nem tudok cserélgetni.

Na jó, U2 vissza a fiókba. Vadásszunk egy kis bolondot, azt úgyis sűrűn hallgattam, mikor maradt időm/ingeremciám múzikolni. Vélek felfedezni új dolgokat, amik eddig elkerülték fülem kagylóját. Nem, nem Hobo fingik, semmi ilyen, inkább afféle apróságok... Pontosabb? Talán ez a jó szó rá, kicsit karcosabb, jó értelemben. Aztán persze azt ne feledjük, ez a rendszer afféle elektromikroszkóp, így ami nem idegesít, az már rossz nem lehet. Viszont ugyanekkor a Quadhoz képest, az érzelmi faktora talán pontatlanabb, de ettől azért nem félek, mert gazdájánál volt ám, hogy ültünk ott  csendben, és mikor lejárt a lemez, csak néztünk ki a fejünkből.

Ma ez lesz, zenehallgatás... Ülök, nézem és hirtelen nem jönnek a mondatok, mert figyelek a lemezre.

Na!!! csak gyorsan idevetem, hogy valami történt ismét. Mintha megnyomtak volna egy gombot és az érzelmi faktor nagyot lépett,... Hmmm... Van aki forrón szereti? A vizilónak épp leesett a balettcipője, ami még sose tűnt fel ezen a lemezen, és máris jöhet Szűcs Nelli, de most valahogy vidámabb hangulata van. Fura, mert a pesszimista sorok optimizmussal töltődtek meg. Ez érdekes. .....

....

fülelek...

....

Ülök és röhögök. A 47Lab szelleme beköltözött a vonóba... Az csak hab a tortán, hogy a Nap is kisütött.

...

Bocs, ennyi, nem hagyja, hogy ne rá figyeljek... Még a végére gondoltam valami nyálas dolgot, de ez nem az a nyáladzó fajta prezentáció, így nem is megy. Ami jó, az jó, mese nincs. Mindenesetre Kovács Kati elbaszta, mert ez nem egy rossz randevú volt, sőt, ...

...

ez viszont(optimizmus és napsütés ide vagy oda) odabasz: A pofátlan pojáca könnyfakasztó ajánlkozása az utókornak

Megosztás

The White Stripes / Elephant

tartósteszt: egész jó, sőt, attól sokkal jobb... ez nem ám egyszerű lemez :)