utopia

digital world - analog minds

Szóljon a rock, avagy három az egyben - KSL Vc és AN P2SE(3?)

3 in 1Dolgok érnek néha egy ideig, illetve van, ami csak úgy hirtelen a nyakadba zúdul. Spec ez a történet három külön szálon indult, aztán ma a mezei véletlennek köszönhetően összeért. Legyen az első szál a Kondo KSL Vc összekötőkábelé. Egykoron, mikor próbálgattuk, egyik kedves ismerősöm azt mesélte, próbálták Audio Note erősítővel és kevésbé szuperált, mint egyébként. Másik szál, hogy mióta Kökény haverom hazatért emigrációjából, elvitte az Avantgarde Solokat és nincs a TV-hez erősítés, vagy ahogy én hívtam, kis mozi.

De vegyük az elejére a harmadikat, hisz annyira egyszerű mint a szög. Csupán az történt, sétálgattam a Média Marktban és mepillantotta egy végeltekig igénytelen DVD borítót, de mivel AC/DC volt ráírva, megnéztem mi az. A harminc éves jubileumra való tekintettel digitálisan "feljavítottan" piacra került a '80- as évek egyik kultikus koncertfilmje, ami az 1980- as megjelenése után hazánkba is betört három év múlva. Épp azt ecsetelik, amint odanéztem, hogy 30.000Watt... Szóval 1983, amikor Nagy Feró azt meséli az akkor megjelent Rock Évkönyvben, hogy a Beatrice zenéjére nagy hatással volt egy ausztrál punk banda, az AC/DC. Punk vagy sem, ezen lehetne vitatkozni(de az is lehet csak szimplán rosszul emlékszem, hogy Feró punkot mondott), minden esetre úgy "meghatotta" drága Ferónkat, a végére punkabbra sikerült és talán kicsit inteligencsebbre, de ez ne rontson semmit az AC/DC fényén. Általnos suli harmadik osztályos voltam. Úgy loptak be a szomszéd fiúk, mert abban az időben igen komolyan vették a korhatárt, főleg ha polgárpukkasztó Bon Scott-okat mutogatnak a vásznon. Ezt a vásznat most végre haza lehet vinni és a vicces, hogy röpke 999 jó magyar Forintért. Már ha még van belőle. Fusson ki merre lát, vagyis akinek van a közelében MédiaM, mert a jóég tudja, mennyi létezik belőle.

De ettől még nem szól a rock, ha éppen nem a tölcséreken akarom hallgatni. És néha van, hogy nem. A tölcsér leültet. Beültet a koncert első sorába és nem engedi elkalandozni a figyelmed, pedig néha jó lenne csak úgy snassz háttérzenélni, valahonnan hátulról hallgatni. Ekkor jött az isteni szikra, hogy egyik ismerősnek áll a sarokban egy AN P2SE. Mint a szakácsnak, megjelent valami a lelki szemeim előtt. Tudtam mit akarok enni és azt érztem, a P2SE épp megfelelő hozzávaló lenne. Egy gyors telefon és már meg is beszéltük -tegnap-, hogy ma megyek érte.

...

Este csörög telefon, reVox tuner, stb... stb... Aztán egy hirtelen fordulattal, "volt a padláson egy Audio Note rendszer. Lehoztam, összeraktam, vettem hozzá egy KSL Vc- t és kezd alakulni. Kérdésem, hogy..." És itt egyből két dolog, amitől megvakartam a fejem :) Ez valahol olyan mókás, hogy volt a padláson egy AN rendszer :) Aztán a másik fele, amit eddigi egyetlen infóra hagytakozva jómgam is elfogadtam, hogy AN-el nem műx a Vc. Végül is van ilyen, a KSL Vc se csodadrót, hogy mindehol helyt álljon. Ez a telefon kezdett összeérni a délutánival, miszerint jön próbára a P2SE és a KSL Vc madzagom még itthon van.

...

Reggel lett. Elindultam az erősítőért és előbújt újra a szakács. Szóval azért ezek a kis SE erősítők melegebb hangúak, így nem árt valahogy felrázni Őket. Nem, nem szoktam szakácskönyvből főzni. Improvizálni szeretek és valahogy azt éreztem, az új házimozimhoz be kell vetnem néhány trükköt. Persze ezek nem túl bonyolultak. Végy valami egyszerű váltóval bíró hansugárzót. hogy kevésbé terhelje a kimenetet. Legjobb, ha szélessávút veszel elő, csak az nincs mindig a sufniban, vagy a padláson.  Nálam véletlenül épp van egy pár, így nem volt kérdés, az egérmozi "frontján" mi fog most szólni. Aztán már csak úgy jön magától a többi hozzávaló. Nem is kell rajta töprengeni, csak kapkodod elő és mindenféle kóstolgatás nélkül összeöntöd az egészet, összefőzöd és máris jöhet a lakoma. De mi is kellett a finom ebédhez? Speciel egy totál névtelen összekötővel kínáltam meg(a Solonál már bevált vérolcsó DVD- vel), ami névtelensége ellenére nem szól túl rosszul. Tápnak kapott egy AN-B sárgát és a dobozok felé a nagyon gyors és attraktív Townshend ribbon kábelt. Bekapcs... Nem kellett ezen melegítgetni se sokat, egyből pengett az összes gitár, pergett a dob. A kis  nyolc centis szélesávút úgy megtolta, ahogy kell. Tempó, színek rendben. Első blikkre nem volt vele semmi gondom. Később se sok, de a B madzag egy idő után -gondolom melegedés- kezdett túl színesen szólni, talán színezetten, így volt még elfekvőben egy KSL SpC hálózati madzagom, azt kötöttem be. Még jobban felpörgött a történet, bár a színek szenvedtek némi csorbát, de így megy lassan 3-3,5 órája és nem idegesít, mint azt tette a B madzaggal. Persze még hátra volt, a KSL Vc madzag próbája. Háát, itt a tegnap esti telefonálót tudom megerősíteni. Tökéletesen hozza, amit hozni kell. Bár az az igazság, amikor cipletem fel ezt a dögöt, ami el se fér fronttal kifele a polcomon, így csak mint egy randa fekete doboz fekszik, elrejtve gyönyörű előlapját, fel sem merült bennem, hogy a Vc-t nem neki találták ki. Persze ha ki is állja az idő próbáját és marad, nem fogom Vc-vel etetni.  Második rendszerbe kicsit húzós madzag lenne és a névtelen drótommal is élvezetes produkciót nyújt. Kiderül. Holnap egy Altot szándékozom ugyanezen célból kipróbálni. Mellette szól az alacsonyabb ára és az, hogy nem melegszik/fűt mint a bűn, de azon a gitár tuti nem lesz olyan szép, mint a P2SE- vel.

...

Szóval szól a rock... És azt látom, megint főztem egy olyan ebédet, amivel tele a hűtő. Ez is kezd olyan közvetlenül szólni, mint a tölcsér. Gyors, szikár, muzikális, de semmi sallang rajta. Azt hiszem visszateszem az AN-B tápkábelt, mert onnan indult a dolog, kicsit legyen más, mint a tölcsér és egyelőre csak hallkabb, de nem más... Jóvannna, erre áll rá a kezem...

Konklúzió? Szerintem jó kis erősítő. Hozza az SE erényeket és némi odafigyeléssel nem hagy elaludni. Van benne elég kraft, hogy stabilan megfogja ezt az egy szem hangszórót csatornánként. Nagy hangerőn nem próbáltam, mert halk rendszert keresek. Nnna, toltam neki kicsit. Nem zuhan össze. Hátránya? Meleg ,ami télen jó, nyáron kevésbé és -szerintem a TV/antenna miatt- van egy kis brummja. De jól reszel...

Megosztás

Az Alto(k) már a spájzban vannak...

És megkínáltam a P2SE-t az Alto CD-vel, lássuk mit mutat a DVD-től jobb fronttal. Tápdrót a sárga AN-B(P2-ben KSL SpC), összekötő a KSL-Vc. Papírforma, tolja. Holnap bekerül az Alto erősítő is. Ma már lusta vagyok...Kifejezetten jó, ahogy melegszik az Alto. Ezer éve ment...