utopia

digital world - analog minds

Rútok bulija

 Hosszú ideje gyűlnek az analóg eszközök, ill csak porosodnak a polcon. Nem tudom, hogy sikerült, de szinte minden eleme a létező legrandább. És ekkor jött az ötlet, hogy van a lomok között egy Rút Kiskacsa, azaz egy régi NAD lemezjátszó, hát szervezzük meg a rút partit...

 

A helyzet valóban vicces, mert ennyi randaságot összebuherálni már-már művészet, de valahogy vonzottak ezek a dolgok. No nem a NAD, az csak úgy került egy garázs mélyéről, mert elvileg már nem is működik. Rugói totál ellágyulva, egy nehezebb lemezzel besúrol a lemeztányér a sasszihoz, de úgy voltam, már mindegy mi,csak valami pörögjön 33,33-at végre. Persze,el lehetett volna cipleni máshova az eszközöket (pl minimalist rengetegszer felajnlotta), csak ezt a hangkart nem egyszerű szállítgatni, főleg miután be lett állítva rega méretre. Az hiányzik, hogy elmozogjon.

De názzük sorba. A NAD lemezgyalut nem kell bemutatni. A 80'-as ávek nagy honi sztárja. Emlékeim szerint 5100Ft-ba került, isten tudja milyen Tesla hangszedővel. Hogy tényleg ennyire jó-e? Gőzöm sincs, de vicces, ahogy be lett illeztve a rendszerbe. Nem célom bárkinek javasolni ezt a kis gépet,de megforgatni meg tudta tisztességesen a lemezt és a hangja... majd a végén inkább...

Kedjük a karral. RS Laboratory A1 hangkar. A létező legelmebetegebb hangkar. Se karlift, se fix csapágyazás, kész agyrém. Egyszerűen a kartartónál egy ponton meg van tűágyazva és kész. Semmibe nem kerül leverni a helyéről és zuhan minden, drót szakad, hangszedő, tű törik. Kapkodósok kerüljék. Barázdára helyezés a zsibis musiccenteréhez hasonlóan fulll manuál. Kart a tartójáról leemeled,barázdához illeszted és lehet eltaláltad. Remegő kezűek szintén kerüljék, vagy bő ráhagyással célozzák meg a bevezető barázdát, nehogy elé tegyékmondom, hogy porosodik... a lemeznek. Persze tud egy magaságállítást a megfelelő VTA belövéshez(amitt a már belőtt karon inkább nem piszkáltam és sasszin kívül pakoltam alá CD-ket, hogy a kiolvasás működjön... jujjjjjjjjjjjjjjjj... de működött :DDD ) és egy ellensúllyal lehet mahinálni a tűnyomást. A felfogatás... Szóval az az, ami itt nincs. Egy elég nehéznek mondható korong a talpa és oda teszed a futóművedre, ahova gondolod(azért érdemes a karfurat helyére). A headshell egy szintén tűágyazott szerkentyű, ami nem a kar meghosszabítsa, hanem elforog. Na, ezt nem fogom tudni elmagyarázni... A tű követi a barázdát és ennek a mozgó headshellnek köszöhetően, beáll a barázdára. Randa? Mondom, hogy az...

Akkor a másik randaság... Mirúl ismered fel, merthogy egy kukk felírat, semmi nincs rajta... kizárásos alapon :) Ha életed legrondább hangszedője van előtted, akkor vélhetően ezzel van dolgod. MC és jó 47Lab szokáshoz híven teljesen le van csupaszítva. Mit érdemes róla tudni... RS Lab hangkarban könnyen odavered. Nekem sikerült is kicsit,de túlélte...

Phono... Két fél ill negyed, nyolcad tégla. Randának nem randa, de nem is a megszokott 41centis szabványhifi. Gyorsan összedobálva. Phono kapott egy KSL SpC tápdrótot, a kart valami noname madzaggal kötöttem a phonohoz(a KSL Vc lassan haza fog jönni ;-) ) és a phonot KSL SpC- vel az erősítőre. Minden ledobálva a földre és a hangkar -mint említettem- néhány CD-re pakolva, hogy be tudjam lőni a magasságát.

...

Szedjem akor össze:

RS Laboratory A1 hangkar

47Lab MC BEE hangszedő

47Lab Shigaraki Phono

és egy rút kiskacsa, szátnyúzva, szétberhelve...

Model5+ erősítő és az UNO-k.

Háááááááááááááááááááááááát... Barátaim... Rút ide, rút oda, ilyen analóg még nálam nem szólt... Volt már pedig egy- kettő. Tranyós, csöves, MM, trafós MC. Máskor, máshol külön- külön hallottam már Őket és a HighEndShow-n mások is hallhatták. Ez egy igen régi lista, ami megszületett a fejemben és egy széthullott NAD rucával is megdöbbentő prezentációt nyújtottak az egyébként, külön- külön is jól teljesítő egységek.

Szétszedtem, mert roppant veszélyes, ha a földön vannak, de mihamarabb találok nekik valami helyet, aztán idővel lőni kell hozzá vagy egy Funk Vectrort, vagy egy Elite Rockot, de ez még a -távoli- jóvő kérdése. Addig is, aki hasonló áron keres készülékeket, szerintem jobbat nem talál. Hihetetlen, mennyire torzításmentes a belső barázdákon is(headshell), az MC BEE pedig az igazán nagyon-nagyok hangját hozza. A phono egyik tuninglehetősége, hogy a belső madzagokat kicseréljük KSL ezüst karkábelre, de szintán bőven ráér...

kihűlt a szűzpecsenyém...

Megosztás

az roppant veszélyekrűl

a költözés miatt egy ideje a földön tanyázik az Altmann.

múltkor hajnalban az ágyam felé botorkálva ráléptem. szerencsére nem középen tört, így a nyák megúszta.

néró

nélam neiro volt egy dobozban letéve hónapokig. ki feljött,mind arra akart leülni...

altmannod akkor újraszületett,mint az MC BEE-m :DDD