utopia
digital world - analog mindsOlajok ha szívatnak
Történt nemrég, hogy a lemezjátszó 45-öse nem forgott eleget. 45 fordulaton, a tápegység trimmerpotiját tökig kitekerve is csak 1:00:20 mértem, ami 1 perc esetén két tized másodperc késést jelentett, igaz hidegen (ennek később lesz jelentősége). Ez nem olyan eltérés, ami érzékelhető, de csak zavart, így bejelentkeztem a TMP Audióba, hogy kicsit patkoljunk a tápegységen. Megnéztük, lehet, nekem ennyi elég is volt, ToMPi most elfoglalt volt, készült a bemutatójukra, stb... Meg igazából, ha már megvan a megoldás, kicsit lenyugszik a dolgozó és hátradől, hogy majd egyszer...
Aztán az egyszerből hirtelen képbekerült, hogy eladó a lemezjátszó. Nem baj van vele, csak nem férek tőle. Majd, valamikor jön egy nagyobb FAL a szobába, de a tölcséreket is megtartom, így át kell rendezzem a dolgokat és ez a mázsás disznó sok helyet foglal. Vakaróztam, hogy akkor induljak patkoltatni a tápot, amikor leesett, hogy egyszer minimalist Funk Vectora túl volt olajozva és megbolondult teljesen. Gondoltam, ezzel sokat nem vesztek, lekaptam a tányért, lehúztam a csapágyperselyt (ebben ilyen fordított elrendezés van. A sasszihoz van erősítve a csap és erre kerül egy persely és arra a tányér. De így legalább könyebb volt kitakarítani. Finomszálas szövettel
letörlés... Ezen minidg filózok, ha bicajkerekek kerémiacsapágyát is takarítom, mi a jobb, a szövet, vagy papír, de mindig oda lyukadok ki, a papírról leválhatnak apró darabkák, míg a szövetről inkább szálak, amit könnyebb észrevenni. A biztonság kedvéért le szoktam törölni szövettel és késszel is áttörölgetem, így ha szál maradt rata, lejön. Persze, a kezedet nem kell utána két napig niveázni, de sok szappan és mosogatószer lehozza.
Kerámiacsapágyakhoz vettem valamikor finommechanikai olajat. Ez annyira vékony olaj, majdnem úgy folyik, mint a víz. Ezzel a csapot (tengelyt) megöntöztem és elkentem rajta, szigorúan csak tiszta kézzel és a maradékot is -még minidg kézzel- lehúztam róla. Lényegében egy nagyon vékony olajréteg keletkezett így rajta. A manual csak olajfilmet ír, amiben szeretnék hinni, de jobb szeretek inkább kb 2 ilyen filmértegnek megfelelő kenést tudni fémeken. Persely vissza, tányér vissza...
Fordulatszámmérő applikáció már korábban letöltve a telóra, telefon feltesz a stabilizerre, igyekezve, hogy középre kerüljön, de ez nem fog mindig tökéletesen sikerülni, de kb jó lesz. Amúgy ezek az appok elég rendesen szórnak, nem mérnek egyformán, amit találtam, azzal a számolásos módszer igazolta, hogy ráfogható a pontosság.
Elindít és a 33,33 forgott vagy 33,6-ot, de a 45 is 45,6 körül... Ez előtte a 44,93-at tudta csak... Nekiestem a trimmerpotiknak és elkezdtem visszatekerni és amikor beállt a pontos fordulat, visszatettem a tápra a doboztetőt, majd kis idő múlva rámértem és a korábban pontos fordulatszám tovább emelkedett. Újraállítva már tartós maradt.
1 - a túlolajozás elég barbár dolgokra képes, figyelni kell rá!
2 - a pontos fordulatszám beálíltáshoz meg kell várni, míg bemelegszik a rendszer (30 perc legalább).
3 - amit nem említettem, a sebesség finomhangolásakor mindig fent volt egy lemez és a tű ráengedve. Terhelés nélkül a 33,33 felmegy 33,36-ra is.
*számolásos fordulatmérés:
Fogtam egy nemhasznált lemezt, lemostam, aztán a bevezető barázdánál ragasztottam rá egy fehér pöttyöt. Elindítás (és a tűt rá kell engedni).
45-ös fordulatnál stoperrel mérek 45 fordulatot, ha egy perc, akkor jó vagyok. De egy mérés nem mérés a géptanban, így mérek vagy hármat, ha már jónak mérem. Amíg nem jó, addig felesleges triplázni, hacsak, el nem számoltuk a köröket :D
33,33-nál 100 fordulatot mérünk, ami akkor jó, ha 3 perc... Na,ez a zsibbasztó és el is lehet számolni... 80 körül, volt, hogy megingtam, jó vagyok e még :)

mostakkorhogyvanez?
átgondolom
De a teló,hogy rajta van, azzal csak kicsit növelem a tömeget,ami a fordulatszámot nem befolyásolja,cserébe,mivel van némi excentricitása, az egy körörn belüli ingadozást igen.
a lemeznek kell forognia pl 33,33-at perc alatt. de a tűnek van minimális fékező ereje és ha nincs a tű a lemezen, akkor 33,36 körül mér.
én megdumálható vagyok, de ha visszaveszem tű nélkül 33,33-ra, a tűvel már csak 33,30-at fog forogni lejátszáskor (amit egyébként biztos nem lehet kihallani,de a tudat... Ezért utálom én a méréseket, meg az egész "számmisztikát", csak megzavarják az embert a muzsikálásban :D
nyitott vagyok és meggyőzhető, de úgy gondolom, lejátszás közben kellene 33,33-at forognia (de nem fog,ha tű nélkül állítom be). Feszesebb és tapadósabb hajtószíjjal ez az érték (különbség) biztos mnimalizálódik,de visszatértem a kalapgumira, aminek a felülete csúszósabb. Ha van egy kis ingadozás a tápellátásban, a kb 8 kg-os tányér lendülete ezzel kisebb nyávogást eredményez.
na, mi legyen? :D
továbbtekerve
Azon filózok, amikor halálpontosan akarjuk belőni mérőlemezzel (bár az is felvet kérdést, mennyire halálpontos), ott is lent van a tű a barázdában...
A mérés az élet megrontója :D A stroboszkópos mérés se jó,mert a hálózati 50Hz is ingadozik. A letöltött stroboszkópos app nyomokban se 50Hz-et villantott,amikor kipróbáltam. Mérőlemezzel egy fix frekvenciát mérünk, amit esetleg egy kábel is eltorzíthat. Talán a legegyszerűbb a régi, jól bevált számolás stoperrel, de az meg nem mér ingadozást.
Valahol határt kell húzni... mennyivel egyszerűbb egy mezei lemezjátszó,amit nem lehet kalibrálni. Felteszed a lemezt és ha jól szól, akkor jó, max megnyugtatésként felteszed a rpm ellenőrző sablont és lámpafénynél ekönyveled, hogy rendben van (amilyen minimális difikről írtam, azok a strobis sablonnal nem láthatók. a megfelelő csíkok állnak, mint a cövek)
Ami nekem a lényeg, nem kell a tápegységet buherálni, csak sok volt az olaj, innen hátradőltem :)