utopia

digital world - analog minds

Na, akkor Hana...

Vártam egy napot, mert miután beszereltük, meghallgattuk, kicsit melegedett, felhívtam Kürthy Tomit, Ő hogy áll a próbával. Azt mondja épp előtte van az asztalon és most fogja beszerelni. Mi már akkor tudtuk, mit tud, de hagytuk Tamást is, hadd dolgozzon kicsit.

A beszerelés egyébként kicsit hosszadalmasabb, mint az elődjével volt(Goldring Eroica). A hangszedőtesthez képest a tű nem túl nagy és nehezen lehet látni a beállítósablont, így el kell vele pöcsölni rendesen. Merthogy igyekeztünk ám belőni tisztességesen. Míg egy Eroicát belősz kb és bármerre tekergeted, nagyjából semmit nem változik, ez finom műszer.

A sablonnal -jóformán- tökéletesre belőttük. Hárman néztük, több irányból. Kb 2-3órát pöcsöltünk vele és a vízszintezéssel, mire előkerült egy lemez és akkor lássuk.

Előtte persze megfutattuk az Eroicát, ami igaz, nem 188ezer, de 100-120körül van újkorában.

Fődnyeresen is mutatta, hogy ez bizony más kategória lesz. Aztán kicsit ránkszólt, hogy Szuszka tölcsérei nincsenek tisztességesen beállítva, így azokkal is elszöszöltünk egy jó órát, ami nem baj, mert a Hana SL addig járatódott. Kezdeti nyersessége(amivel együttélni is leheten akár és már így is messze más kategória volt, mint az előd) kb másfél óra után eltűnt és egyszer épp Leonard Cohent hallgatózva megnyomtak egy gombot. Lenyugodott, aztán ezt a nyugodtságát megőrizte, de a mélyei egyre mélyebbre merészkedtek. A felbontása példaértékű és nem szenved a túl precíz hangszedők nyavalyáitól(nem lesz CD hangja).

Nehéz ezt megfogalmazni, hisz ami egyszerűen jó,azt hogy lehetne egyszerűbben és érthetőbben mondani? Persze lehetne petárdákat puffogtatni és hangzatosan bekiabálni, hogy itt az évszázad szenzáiója fillérekért, ehhez most fáradt vagyok. Pedig de, itt van. Ritka pillanat az, amikor budget áron lehet valós értéket vásárolni. Talán az Audio Innovations Alto rendszer volt az, vagy a Moth-ok, esetleg a Goldring GR2 lemezjátszó(vagy a Quad 11L dobozok), de ez most más. Ez valóban a teteje. Valóban a nagyon jókkal(szándékosan nem írok legjobbakat) van partiban. Hála istennek nem kell legyőznie egy 1,5-2milliós hansgzedőt se, hisz amit vállal, azt bazi olcsón teszi és nem ismerem a világ összes hangszedőjét, de hogy ilyen áron még hasonlóan jót se láttam, az fix.

Az EL-t még nem kötöttük be, de már annak is van gazdája, az SL tudását látva. Osztottunk, szoroztunk és ha az SL felét tudja is bőven túlteljesíti az Eroicát, még minidg két osztállyal magasabb kategória, de garantáltan többet fog tudni, mint az SL fele. De ami késik, nem múlik. A futóműre várunk.

Apropó. Townshend Avalonfutómű és Rega RB300, KSL SpC-vel áthúzva. Nos, aki szidja a Rega karokat, nem tudom honnan veszi, hogy nem jók. Divat lett fikázni a Regát. Nem most, már régen. Tegnapi szereplését hallgatva, csak vakarom a fejem, és arra gondolok, aki szidja, valójában nem is hallja azt, csak úgy mondja. Szuszka DUO tölcsérei és a Model5 erősítő nem hazudik, ahogy a lemezjátszónak méltó párja a Kondo ezüsttel áthúzott Shigaraki phono, Power Humpty tápegységgel sem.

Volt hátborsó, nem kell félni. Amikor a nyakadtól megindul a hidegrázás és végifut a hátadon...

Ja, majd elfelejtettem: ritmus. Elcsépelt és közhelyes (lett), de ennek tényleg van. Nirvanától te is puskacsövet dugsz a szádba, míg Cohen lágyan duruzsoló hangja meglúdbőröztet. Madonnára akaratlanul is jár a lábad és a Prodigy-től,... az...

...

sms Kürthy Tomitől: ez jó

másik: jó a ritmusa

csak így minimálban, este. félszavakból, amiről hadováltam két oldalt.

...

Kicsit fáradt vagyok, így nem tudom, átmegy e, amit akarok mondani. Nagyvad, tesco gazdaságos áron. Sejtettem, hogy jó lesz, de ennyire???!!!

Megosztás

még egy elégedett ügyfél :) És Ő a kicsiről beszél...

"The low output versions would seem to compete head to head with the likes of Ortofon's Quintet. I've never heard a Quintet, but have a Vivo Red and Rondo Blue which came in either side of the EL price point, so these are my main points of reference, as well as a more expensive Zyx R100.

So, I hear you cry - what's it like? Well, from the off it sounded punchy and detailed throughout the range, and now with around 10 hours on the clock it's getting more refined. With that tell-tale MC sparkle, a deep, controlled bass and liquid mid-range that renders vocals very appealingly, I'd say it was excellent value for money. The Shibata version probably has more detail, and the high output versions (2mV) are likely to sound almost as a good.

The cartridges are made by the Excel Sound Corporation, who apparently have been (are?) a big producer of OEM cartridges. This is probably the reason for the competitive price/performance.

I feel no need to return to the Zyx any time soon, and the Vivo and Rondo are going to be languishing in the drawer for quite some time, I think."

 

http://audio-forum.gspaudio.co.uk/brilliant-and-gorgeous_topic2722.html

google-google, te csodás...

unalmamban keresgetem, ki mit hall. ezt találtam. a hangsugárzó ára 10.000EUR. no, nem mintha a tölcsér olcsóbb lenne, de hajt a kíváncsiság,  hogy fogadta más az újszülötteket :)

https://www.youtube.com/watch?v=p7xSZPGQ_BM

google

szép sima

a hangja,... kéne :)

Naná, Yoshi

Naná, Yoshi (http://sakurasystems.com) saját, új hangfalai (meg a többi). KT/Analog