Valahogy ma korán keltem. Biztos rommá pihentem magam az elmúlt napokban, vagy a jóIsten se tudja mi történt, minden esetre erős késztetést éreztem, hogy a tegnap elkezdett Beatrice/Antológia hallgatását folytassam. Gyerekkori vonzalom ez Feró felé, afféle emlékidézés. Ahogy bambulom a zenét, azt veszem észre, hogy meredten nézem a Neirot és rájövök, szerelmes vagyok ebbe az erősítőbe. Nem tökéletes, nem a létező legoptimálisabb választás, hisz mai napig ingatlanokat lehet venni egy új, de olcsóbb helyen egy használt árából is, mégis imádja az ember. Aztán lenézek a sarokba, ahol a középső polcon eddig pihenő reVox A76-os tuner porosodik és azonnal beugrik az az erősítő, ami irányába hasonló érzelmeket tápláltam. Ez az első értelmes erősítőm volt, egy reVox A78MKII.

Érdekes, hogy tényleg vannak a hifiben ilyen készülékek, amelyek nem csak egyszerűen jól szólnak, hanem szerelemre lobbantják az embert. A miérteket nehéz megtalálni, mert ez az érzés csak úgy jön.

De próbáljunk meg elszakadni az érzelmektől és evezzünk át a romantika vizéről a racionalitások talajára. Vintage sorozatunk rég betervezett darabja volt az A76-os, de valami mindig kitúrta. Véletlenek nincsenek, mert most érett meg a történet. Most lett teljesen kerek és jött el a gondolat, hogy az A76 önmagában egy jó sztori, de van ettől egy sokkal szebb történet, amikor egyben tudhatunk egy komplett reVox láncot. Nemrég került hozzám egy A76, A77, A78 trió, amely hasonló módon simogatta lelkemet, mint ez a piszok Neiro. Persze azóta már új gazdára talált, de valahogy most érett meg, hogy beszéljünk róla. Nevezzük ihletnek, amihez kellett ez a mai Fero-Neiro-A76 együttállás.

Hol is vágjak bele az egészbe... Első erősítőmet nagyban köszönhetem Lovas Sanyi általános iskolás osztálytársamnak. Édesapja zenetanár volt és valamelyest tájékozott a hifi témában is, bár ez akkor számomra nem derült ki. Beszélgettünk kisiskolás módra, hogy ki milyen hifit látott már és Sanyi betette, hogy a faterjának reVox van és Nakamichi. Mai napig hiszem, hogy ez nem volt igaz, de ez a két név akkor belém égett. Sok év telt el ezután, mikor már jó-pár Orion és Videoton erősítőn túl voltam. Talán már volt egy Teac A3000-es, alapvetően nem is túl rossz hangú erősítőm, amikor a Csapó utcai CD kölcsönzőben megláttam a polcon egy reVox A78-A76 kombót. Szerelem első látásra. Még benéztem néhány hifiboltba és végig próbáltam az akkor éppen trendnek számító HK640-est és a jófene tudja még miket, de egyik se tudott úgy hatni rám, mint az a régi A78. Megvettem és kezdetét vette egy hosszú ideig tartó házasság. Volt elé és utána kötve számtalan társ. Frontok, hangsugárzók jöttek- mentek, de az A78 mindig maradt. Maradt, mert valami olyat tudott, amit ezen az áron nagyon kevés erősítő. Egyszerűen jó volt vele zenét hallgatni. És ez a mára közhellyé vált mondás beza innen ered. Az egykori index hififórumon nehezen értettem szót a népekkel és amikor kekeckedtek, csak annyit tudtam nekik mondani, hogy nem a hifit hallgatom, hanem a zenét, ezért nem értjük egymást.

No-de A78! Békebeli erősítő, aminek két fajtája volt. A sima A78 2*60Wattot tudott, míg az MKII 2*100at. Alapvető különbség nincs a hangjukban és az általános hangsugárzók hajtására mindkettő tökéletesen alkalmas. A dobozt felnyitva katonás rend fogad és eldobod az agyad a panelek minőségén és a kialakításon. Pl a két csatornát teljesen külön paneleken kezelik, illetve jól elszeparálva. Az áramköri panelek afféle "kártyás" rendben sorakoznak, ami jelelmző a másik két terítéken lévő készülékre is. Baromi nagy tápja van és a kondenzátorokkal se spóroltak. Hangszín áramköre nem potméteres, hanem az adott equalizációknak(3dB-enként lehet léptetni középállástól le és fel is három- három fokozatban) megfelelően vannak a szűrő áramkörök kialakítva, bár használatukat jóformán semmi nem indokolja, így maradhat minden hangszínkör nulla állásban. A bemenetek gainje bemenetenként és csatornánként szabályozható, ha lehajtjuk az előlap felső negyedén meghúzódó fém "ajtócskát". Két pár hangsugárzó csatlakoztatható, ami kapcsolható és jól tudjuk, szinte semmi értelme :) Van még néhány szűrő, mint pl a presence, amit ízlés dolga eldönteni, használ e az indián, vagy sem, míg a low és high szűrők használata végképp fejlövés. Loudness és magnó monitor és kb ki is fújt a cucc. Ami nem mindegy, az a hangja. bársonyosan simogat, duruzsol a füledbe. Egyszerűen hagy hátradőlni és hallgatni. Párosítani se túl nehéz, mert bármivel kompatibilis, ami beleillik a Merlin Audio világképébe. Az enyém mai napig nálam lenne, ha annak idején CsontosI meg nem fűz, hogy adjam oda jóbarátjának, aki hasonló érzelmeket táplál a reVoxok irányába, mint én, így került efZámbó ősPunkhoz, aki remélem azóta is megelégedéssel hallgatja.

...

A76. Akinek ezek a kódok nem mondanak sokat, ez a tuner. Egy nem akármilyen tuner! Ha tuner legendákról hall az ember, az A76 elég hamar képbe kerül. Amiért még kifejezetten szerethető, legendájára ellenére, nem kérnek érte százezreket, mint pl egy csöves McIntoshért. Természetesen analóg hangolású és un forgókondenzátoros vevőegysége van. Az audió világ mai napig ezek mellett voksol, bár nem kétséges, programozható társaikhoz képest szenvednek némi kényelmi csorbát, a hangjuk mégis elvarázsol. Alapvetően nálam ezzel azért nincs gond, mert ha be is kapcsolom néha, kizárólag a Bartók Rádiót hallgatom, de az az igazság, ha zenét van ingerenciám hallgatni, inkább keresek valami lemezt, mert a mai rohanó világban nincs időm még a műsorhoz is igazodni, de aki szeret rádiózni, annak kifejezetten jó választás lehet az olcsóbb és szintén kellemes hangú NAD4020 és a drágább reVox B... és a bűndrága, ám kétségtelenül szerethető szkópos Marantzok, csöves McI-k és Dynalabok között.

Ami érdekes, a Bartók rádióban régebben reVox CD-ről tolták a zenét. Manapság gőzöm nincs, miről megy. Amit megfigyeltem, az élő közvetítések természetesen utánozhatatlan "minőségben" tolták ránk a muzsikát. Archív, analóg felvételek szintén, de a CD-ről lejátszott zene is sokkal fogyaszthatóbb egy tuneren keresztül, mint az otthon lévő lejátszó esetén. Arról nem beszélve, -ki hinné?- volt reVox CD játszóm is, amelyek baromi masszívan megépített vasak, nincs rossz hangjuk, de nem jobbak egy philips CD304-től. Hasonló dolog figyelhető meg, mint a szalagra átvett CD-k visszahallgatása esetén, miszerint a digitális kosz eltűnik, de ennek kitárgyalását toljuk át az A77-es magnó utánra.

...

Tehát a sorozatban a magnó az A77 jelölést kapta. Persze ez így nem teljesen igaz, hisz a reVox esetén minden egyéb a magnó köré épült. Tévedések elkerülése végett a szám nem a megjelenés évére utal, ahogy azt sokan gondolják, mert az A77 kb 1967, míg az MK verziók valahol 1972-73tól jöttek. Igen, elég régen volt. És minő csoda, vannak mai napig, szinte gyári állapotukban futó darabok. A nemrég nálam járt is  még ilyen volt. Egy kiadós beállításra már biztos megérett, de jelen állapotában is tökéletesen tudta hozni, amit elvárhatunk Tőle. És mi is ez? Aki járt régebben High End Showra, a Merlin szobák valamelyikében mindig összefuthatott egy reVox orsóssal. Általában Szentiványi Kálmán kedvenc csöves G36-osával, aminek hangja valami eszméletlen természetességgel szólalt meg, amihez persze az is hozzájárult, hogy Kálmán általában a saját maga által, csöves Neumann mikrofonokkal felvett, un kétmikrofonos felvételeit játszotta. Ez a '60-as évekből itt maradt csoda késztetett embereket olyan mondatokra a HES-t bogozó fórumokon, hogy a kiállítás legjobb hangja volt, hiába csak az Audio Innovations Alto rendszerébe volt bekötve AN AZ dobozok társaságában. Egyszerűen szólt valami abból a felvételből, ami a maga nyers valójában képes volt levetíteni ama este emlékét, amikor a felvétel készült. Nos, az A77 nem ennyire szép hanggal bír, de nem is ennyibe kerül és alsó hangon tíz év előnnyel indul a csövek adta nyűgök nélkül. De az igazsághoz tartozik, ha valaki reVox orsósra adja a fejét, talán a későbbi, B77-es jobb választás. Abból is az MKII. némi támpont lehet még az orsós rengetegben, hogy ezek különféle szalagsebességgel készültek és van fél és negyedsávos verzió. Hogy értsük mik ezek, némi magnó gyorstalpaló gyanánt tisztázzunk pár dolgot. A szalagsebesség az a sebesség, amivel a szalag mozog a felvevő ill lejátszó fejek előtt. Ezt cm/sec-ben szokták kifejezni. Egységnyi idő alatt megtett szalagút(?). Minden magnó általában két sebességet tudott. A "lassabb" verziók 9,5 és 19 cm/s-ot, míg a "high speed" verziók 19 és a stúdiótechnikában használatos 38cm/s-ot. A dolog lényege valahol ott van, hogy az adott pillanat lenyomata(felvétele) a mágnesszalagon mekkora helyen tárolódik. Minél nagyobb területen, annál pontosabb a rögzítés és precízebb a visszajátszás, kiolvasás. Ezzel van összefüggésben a félsáv és negyedsáv fogalmak is. Az egész sáv a szalag teljes szélessége, ami 6,25mm. Ezt fel kell osztani bal és jobb csatornára, így jön létre a két fél sáv, azaz ez a félsávos. De gyarló az ember és a házihifibe beszivárogva a stúdiótechnika, kitalálta, hogy spóroljunk a szalaggal és lehessen azt megfordítani, így a teljes sávot megfelezte, mint A-B side. Még ezeket a feleket kellett bal-jobb csatornára osztani, így kapott helyet egy csatorna negyedsávon. Érdekes számítást lehet végezni, mekkora területen foglal helyet egy félsávos, 38cm/s-al felvett anyag egy későbbi kompakt kazettához képest. Összehasonlításképp a kazettás magnók 4,76cm/s-ot tudnak, szélességük 3,8mm. Félsávos 1másodperc 6,25mm*380mm-re kerül, azaz ... 2375mm². A kazettás magnó 47.6mm*3,8mm ~~ 171mm². És egy Nakamichi deck már kifejezetten jól tud szólni, még ha nem is Dragon!

...

Levezetésképp a visszatérő kérdés, miszerint a magnóval felvett CD, miért szól jobban visszajátszáskor. Nem tudom, ki játszott már el ezzel a dologgal. Én a B77-el igen. Elsőre sokan rávágják, mert a szalag zajos, torzít, stb... és elkeni a CD hibáit. Ezzel az elmélettel csak az a baj, hiba hibával való elfedése még nagyobb hibához vezet és itt nem ez történik. Valami hasonlóra céloztam az A76 tunert érintő részben is, hogy a rádió stúdiójában lejátszott CD hangját itthon nem érzed zavarónak. Ami közös a két dologban, hogy a digitális koszt termelő készülék nem az otthoni áramkörödet mérgezi és itt az áramkörön értem azt is, ahogy interkonnektekkel össze vannak kötve a készülékek. Persze ez egy bizonyos szintű CD lejátszó esetén már nem érdekes, de amikor effajta vizsgálódás érdekelte szervezetem, nem kifejezetten magas szintű CD-vel muzsikáltam. Talán afféle fejtörőnek jó lesz ez a záró bekezdés, bár manapság nem sokan rögzítenek anyagot szalagra, főleg nem CD-t :)

...

Közben lejárt a második Feró lemez is. Kifejezetten hallható a régi Ricéken, hogy azok még analóg masterre készültek, vélhetően Studer gépekkel. Lehetne a témát ragozni, de ha Feró azt mondta, hogy OK, vége, akkor legyen. Nem maradt más, mint elbúcsúzni és azt mondani, ha valaki akar egy jó erősítőt olcsón, akar egy jó tunert olcsón avagy magnózni támad kedve, ne legyen rest rákeresni a reVox szóra, de ne feledjük nem minden arany, ami reVox(én gyémánt vagyok). Sőt!!! erősítő terén szinte csak az A78-ast tudom javasolni, mint alternatíva. Annak idején volt M40-es, EL84 csövekkel hajtó reVoxom is, amit nagy izgalommal vártam. Miután meghallgattam, rájöttem a turbós Trabant kategória, aminek kétszer örülsz, amikor megveszed és amikor eladod.