utopia
digital world - analog mindsHana máshol, avagy Kondo aprópénzen
Régi sorozat volt a Kondot mindenkinek és nem is volt ingerenciám dobálni ezt a címet. Talán a Midnight Blue rendszer behallgatásakot jutott eszembe. Minap Kürthy Tominál jártam, ha már Ő is bekötötte a Hanát, nála is meghallgatom alapon.
Tamás a DPS lemezjátszón fityegő Schroeder karba csavarta be az SL hangszedőjét és 47Lab Shigaraki phonoval, Mactone erősítővel hajtotta meg a kis FAL dobozokat.
Nagy meglepetés nem ért, hisz már mi is próbáltuk a hangszedőt, bár ez egy teljesen más rendszer volt. Ami inkább érdekes, hallgatva a rendszert vigyorogtam és beugrott a cím: Kondot mindenkinek.
A hallgatózás közben beszélgettünk is és újfent megállípítottuk, hogy ez a konfig így, ahogy van, baromi jó. Tökéletesen a nagy Kondo -alapú- rendszereket idézi, azok töredékárán. Az erősítő, aminek a hangját már én is lassan elfelejtettem, újra vigyort csalt az arcomra és valami olyat böffentettem, tudnak ezek a japcsik. Ez persze igaz a többi résztvevőre is és főleg igaz tesztalanyunkra. Valami olyan különleges igazságot hordoz a hangjuk, amit nagyon kevesen, vagyis jóformán senki más.
...
És megállt a billentyűzet. Mit lehetne még ettől többet mondani? Azt leírni, hogy mi ez, nem egyszerű. El kell menni Tamáshoz és meghallgatni. Azok a félszavak, amiből sokan megértjük egymást, tovább nehezen bonthatók. Ami fix, az új Hana SL ott is domborított. Egyértelműen felsőház hangja van, azaz nincs -saját- hangja. Lehet van, akinek ez sótlan, nem nekik készítettük ezt a filmet. Erre vagy ráérez a dolgozó, vagy nem, de aki igen, annak a Hana új világot nyithat meg, már persze ha ezidáig esetleg a jófajta MC-k magas ára elriasztotta.
Talán apróság, de a rendszer még nincs kiizolálva, csak le van téve a ZO polcokra, így még további javulás várható, bár már így is nagyon mutatja, merre-hány méter. Ez fel se tűnt addig, míg be nem kapcsoltuk kis időre a rommáTiglonozott Midnight Blue rendszert. Természetesen ez a Hana köré épült jobban muzsikált, mint az MB a Jordan dobozokkal, de nem kell hozzá sok gyakorlat, hogy az izoláció hatásást vagy hiányát kihalljuk.
...
Végezetül, mielőtt el nem alszom, belemarkoltam Tamásnál a Zerodust tűtisztítókba és többet hoztam le Debrecenbe, mint amit kértek. Ha valaki a környéken ilyet keres, visítson, még van 2db és nem kell postázgatni. Budapesti és egyéb vidéki versenyzőknek pedig infó lehet, hogy Tamásnál van raktáron, nemrég jött meg. 11pénz
