utopia

digital world - analog minds

Elmélkedés egy 2A3-as erősítőépítés tapasztalatairól...

      

Elmélkedés egy 2A3-as erősítőépítés tapasztalatairól, alkatrészekről; mikor lépünk át a high end területére, és legfőképp: mi köze egy ingatag tálalóasztalnak és a nyomtatott szépirodalomnak a hangtechnikához. Szerintem.

 

I. A fogantatás

Az '90-es évek elején a Stereophile felállított egy ranglistát a (szerinte) valaha volt legjobb 10 erősítőről, amely így nézett ki:

The ten greatest amplifiers ever made
1) Naim NAP250
2) Fi 2A3
3) Conrad-Johnson Premier One
4) EAR 509
5) Audio Note Ongaku
6) Rankin Baby Ongaku
7) Quad II
8) Krell KSA-50
9) DNM PA3ΔS
10) Lamm ML2.1
 

Ebben a listában a hatodik helyen volt egy Rankin Baby Ongaku névre keresztelt jószág, mely korban jóval megelőzte az AN hasonlóan elnevezett ’gyermekét’. Ez egy együtemű, 2A3-as végcsővel működő végfokozat volt, a maga papíron 3,5 W-os teljesítményével. A tervezője Gordon Rankin, a Wevelenght Audio-tól. Az áramkör külön érdekessége az volt, hogy a pontos alkatrészlistáját, valamint építési tanácsait is közzétették a Sound Practices 9. számában, 1995-ben. A cikk írója, Frank Reps nevezte el Baby Ongaku-nak, mivel a hangja eléggé közel esett a nagytestvér színezetlen hangjához. A hanghűség ilyen realisztikus visszaadásában nagy szerepe volt az ezüsttel tekercselt kimenőtrafóknak is. 

http://www.wavelengthaudio.com/SP-BabyO.PDF    

Zsolt barátom szúrta ki a majdnem pontos utánépítés lehetőségét. Nemrégen neki is volt egy Gyuri bá által 2A3-asra átalakított P1SE-je, és kellemes emlékei maradtak róla. Megmaradt bennem is, ahogy egy AN K-val milyen tiszta zongorahangot volt képes előállítani az erősítő.

Hagytam magam rávenni, hogy építsek neki egy Baby Ongaku-t. Több, mint 2 évig tartott, persze nem folyamatosan. Itt-ott közbeszóltak az élet dolgai is. Az elkövetkezendőkben leírom tapasztalataimat az erősítő építéséről. Bár Rankin kapcsolása már nem a legfrissebb, nem tartalmaz különös újdonságot, de ezen a téren nincs is sok új a nap alatt.  

 

A kihordás

A beszerzendő alkatrészek közül a legkényesebb láncszem természetesen a kimenő transzformátor volt. Az eredeti tervek szerint a kanadai Magnequest (Mike LeFevre) ezüsttel tekercselt trafóját kellett volna használnunk. Az akkori ára (1995) 1600 $ volt (2 db), a mai árakról csak e-mail-ben ad tájékoztatást a gyártó, nincs pontos információ róla a neten.

Az ezüst trafós vonalat eléggé hamar elvetettük a feltételezett ára miatt, viszont ragaszkodtunk volna a Magnequest márkához (mivel a Tango, Tamura kategóriában emlegetik a neten). Próbálkoztunk, de nem sikerült elérni a gyártót, legalábbis elektronikus úton nem reagált a levelekre.

Pont ebben az időszakban, az egyik magyar árverési oldalon hirdetett egy sporttárs Andy Grove kimenőket árnyékoló ’sapkákkal’, valamint egy szépen elkészített, fa oldallapokból álló dobozt, egy meg nem valósult projekt után. Ráadásul néhány sarokra volt tőlem az eladó, így nem hezitáltunk sokat az eszközök megvásárlásával. (Kicsivel visszább a jövőbe, nagyjából egy év múlva mégiscsak landolt nálam 2 db MQ, ha nem is ezüst, csak rézdrótos DS 025-ös, de erről később)

Még egy dologban tértünk el az eredetitől, de ez inkább az előnyére vált. Volt Zsoltnak egy kihasználatlan Border Patrol tápegysége, amit beáldoztunk ’anódpótló’ gyanánt. Így a végén összejött vagy 20 kilogrammnyi vas a 2X3,5 Watt kimenő teljesítményhez.  

A többi alkatrész beszerzése már otthonról, főként a PCX-től történt. Így nézett ki a kezdet:

      

       

Első nekifutásként madárperspektívából megkerestük a doboztetőn az alkatrészek legjobb helyét. A következő kép jobb oldalán lévő, ipari kinézetű, sörösdoboznyi kondenzátor a Solen gyártmánya (MKP típusú), beépítés előtt. Összehasonlításképpen a kép bal oldalán az Elna kétszer akkora kapacitású (2X100uF) Cerafine tárolója (elektrolit). Középen pedig – az arányok miatt – egy 330 ml-es alkoholmentes sör. Az áramkörben alkalmazott feszültséggel (350 V) szigorúan csak józanul szabad bánni.  

       

Az eredeti tervünk az volt, hogy egy előerősítő nélküli, önállóan is használható végerősítőt csináljunk. Így beépítettünk egy hangerőszabályzó potenciométert (TKD) is, melyet némi öreg, sárga feliratos AN-S kábel köt össze az AN ezüst RCA aljakkal.

A közvetlen bemenet mellé építettünk még 2 db választható bemenet is, hogy praktikus okokból ne kelljen átdugdosni a kábeleket más forrásra, szükség esetén.

Következett a lakatosmunka, az alkatrészek helyének kialakítása. A legfájóbb művelet volt az eredetileg műanyaggal szépen bevont alu tetőlap ’átméretezése’, mivel nem ezekhez a csövekhez volt kifúrva. És pláne nem az óriás kondenzátorokhoz.

   

A kapcsolást a fűtések kialakításával kezdtem. A Sowter igencsak hosszú szekunder kivezetéseket használt a fűtőtrafónál, így nem kellett toldozgatni a vezetékeket, egyből mehettek a csőfoglalatokra.

       

A tetőlapot függőlegesbe állítva méregettem a fűtőfeszültségeket (2,5 valamit 6,3V) bekötés után, amelyek eléggé pontosan beálltak.

       

Mindezek után következett az igazi erősítőépítés. Néhány kép a fázisokról.

Mielőtt a TKD potenciométert (100k) beépítettem, kíváncsiságból csináltam néhány ellenállásmérést a karakterisztikájáról. Volt kéznél egy ALPS kék poti (50k), valamint egy régi Videoton is (470k), érdekes lehet összehasonlítani a hármat. Persze nem csak ezen múlik az árarányuk (kb.: 60:10:1).

Igazából nagy különbség nem látszik az első két karakterisztika között. A TKD két oldala a ’könyökben’ tart szét, az ALPS pedig a pálya vége felé, szintén mindössze néhány tized decibelt.

A Vidi már pontatlanabb, a legnagyobb elcsúszás a pályák között 1,4 dB.

...

Folyt. köv,

Foxkid

Megosztás